11. hét: Királyok első könyve

A Királyok két könyve

A Királyok könyvei tartalmukról kapták közkeletű nevüket, ugyanis Júda és Izrael királyainak történetét tartalmazzák. A két könyv eredetileg egy egységet alkotott, melyet először az Ószövetség görög nyelvű fordítása osztott szét két részre. A könyvek hagyományos rövidítése 1Kir és 2Kir, azokban a Bibliákban, melyekben Sámuel könyveit is Királyok néven nevezik meg, a Dávid halálával kezdődő történetek sorszámozása 3-4Kir lesz.

A két könyv három nagyobb történeti korszakot tárgyal: az első Sámuel története (1Kir 1-11), a második Júda és Izrael története Izrael megsemmisüléséig, Kr. e. 722-ig (1Kir 12 – 2Kir 17), végül Júda története Jeruzsálem Kr. e. 587-es elfoglalásáig (2Kir 18-25). A könyvek a Dávid halálától a babiloni fogságig terjedő időszakot úgy mutatják be, mint a Jahvétól való elpártolások sorozatát, amiért Jahve végül a fogsággal büntette választott népét, a tőle ajándékba kapott haza, Palesztina földjének elvesztésével.  A szöveg nem egyetlen szerző műve, ezt mutatják a benne található egyenetlenségek is, egyes királyok életrajza rövid, monoton, másoké terjedelmes elbeszélés. Egyes szövegrészek még a fogság előtti időből származnak, de végső formájukat a fogságból való visszatérés után nyerték el.

A Királyok könyvében az egyes királyokról mondott ítélet szerepe ugyanaz, mint a Bírák könyvében olvasható vissza-visszatérő formuláé, amely felidézi a nép bűnét és az azt követő isteni büntetést. De míg ott a szerző a népre hárítja a felelősséget, a királyok korában ez a Jahve előtti felelősség az uralkodóké. A Királyok könyvei nemcsak a pogányság minden formáját utasítják el, de megkövetelik a jeruzsálemi szentélyen kívüli összes kultuszhely bezárását is. A királyokat aszerint értékelik, hogy engedélyezték-e ilyen „magaslatok”, vagyis a jeruzsálemi templomon kívüli kultuszhelyek működését vagy sem, s mennyire őrizték a Jahve-hit tisztaságát. A visszatérő formula így szól: a király azt tette, ami helyes/rossz Jahve szemében. Izrael királyait egytől egyig elítéli a szöveg, ők ugyanis mind követték Jerobeám bűnét, vagyis Bétel és Dán szentélyeiben végeztek szertartásokat. Nem kerüli el ezt az ítéletet Jehu sem, aki pedig kiirtotta a pogány Baal kultuszát Izraelből. Júda királyainak értékelése kedvezőbb, bár maradéktalanul csak Hiszkija és Józija tevékenységét dicséri meg a sugalmazott szöveg, a többiek csak mérsékelt elismerést kapnak, mivel a magaslati helyeket nem szüntették meg, pl.: „Aza azt tette, ami helyénvaló az Úr szemében, mint őse, Dávid. Kipusztította a kéjelgőket az országból, s minden bálványt ledöntött, amit atyái emeltettek. Még nagyanyjától, Maachától is megvonta a legfőbb úrnői méltóságot, mivel bálványt emelt Aserának. Aza ledöntötte a bálványt és a Kidron völgyében elégette. Hanem a magaslati helyeket nem szüntették meg. Mégis, Aza szíve maradéktalanul az Úré volt, egész életében” (1Kir 15, 11-14).

A Királyok könyvei mintegy négyszáz év történetét foglalják össze, s a bennük leírt eseményeket az ókori kelet más államainak történetírása valamint a régészeti leletek is igazolják. Ugyanakkor a könyvek nem tekinthetők modern értelemben vett történetírásnak, a lényeges eseményekre koncentráló beszámolónak. A Bibliában Júda és Izrael története vallásos esemény. A királyság kora a Jahve iránti hűtlenség története, amely Jahve jogos büntetéséhez, mindkét királyság megsemmisüléséhez vezetett. Ezért a könyvek a politikai történelemből csak annyit közölnek, amennyi vallásos mondanivalójuk kifejtéséhez feltétlenül szükséges. Ez a szándék kitűnik abból is, hogy felhívják a politikai részek iránt érdeklődők figyelmét az abban a korban közismert történeti forrásokra (ezek mára már elvesztek). A Biblia a királyok vagy más szereplők nagyságát nem politikai teljesítményük, hanem vallási szempontok szerint teszi mérlegre.

A templom

Salamon temploma körülbelül négyszáz évig állt, Kr. e. 586-ban rombolták le a babilóniaiak. Ma már azt sem lehet teljes bizonyossággal tudni, hogy pontosan hol állt. A modern régészet sok kérdésre adhatna választ, de a feltárásokat a mai politikai helyzet megakadályozza: a templom legvalószínűbb helye ma arab fennhatóság alatt áll, és ott bármiféle régészeti és tudományos tevékenység lehetetlen.

A fogságból való visszatérés után húsz évnyi munkával építették újjá a templomot, melyet Kr. e. 515-ben szenteltek fel. A templom felszereléseinek egy részét visszakapták a babilóniaiaktól, de a Frigyláda és annak tartalma (Mózes kőtáblái, Áron vesszeje, és a manna) elveszett a fogságban. Ezt a második templomot Nagy Heródes uralkodása alatt átépítették és kibővítették. A munkát Kr. e. 19-ben kezdték, de a munkálatok alatt az istentiszteletek és az áldozatbemutatás nem szünetelt. Heródes célja az volt, hogy nagy építkezéseivel írja be magát a történelembe, a templomon kívül hatalmas palotákat emeltetett a Masada erődben, Cesareában és Tibériásban, valamint sok pogány templomot is emeltetett a Palesztinában élő pogányok számára, mindezt persze a zsidók által fizetett adókból. Heródes megnövelte a templomkerület méretét (így az egy 485 x 315 méteres téglalap lett), hatalmas területeket töltött fel mintegy harminc méter magasságban, s az így létrehozott mesterséges fennsík megtámasztására emeltette azt a falat, amit ma siratófalként ismerünk. Pontosan nem tudjuk, mennyi ideig tartott az építkezés, János evangéliumában egy névtelen zsidó 46 évnyi munkáról beszél („Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” Jn 2,20), eszerint Kr. u. 27-ben készülhetett el, alig néhány évvel Jézus nyilvános tanítói munkájának megkezdése előtt. Ha ez az adat igaz, akkor a 12 éves Jézus még az átépítés alatt álló templomban járt szüleivel. A Heródes építette templomot Kr. u. 70-ben rombolták le a rómaiak.

Azóta a zsidók nem mutatják be a mózesi törvényekben előírt áldozatokat, mivel ezeket a szertartásokat csak a jeruzsálemi templomban (a templom építése előtt pedig a szövetség sátrában) lehetett elvégezni. A zsinagógák csak imaházak, melyekben a szent könyveket, elsősorban a Tórát olvassák, imádkoznak és prédikációkat hallgatnak. Zsinagógák már akkor is álltak, amikor a templom még működött, így Jézus korában is.

1. Heródes palotája
2. Templom
3. Antonia erőd
4. Támfal, ennek maradványa a mai siratófal
5. Piactér

2,3 – oszlopcsarnok, ma Salamon istállója néven ismert, mert a keresztesek tévesen azt hitték, hogy Salamon ezen a helyen tartotta a lovait, ill. hogy ezt az épületet még ő emeltette. 4 – a pogányok udvara, Jézus korában ide bemehettek a nem zsidók is, itt folyt a kereskedés, Jézus innen űzi ki a kufárokat.  5 – a templom maga, 17 – a templom bejárata, mely keletre néz. 32 – a templom előtti kis udvar a papok udvara. 33 – az Aranykapu, ami ma be van falazva, mert a legenda szerint ezen keresztül fog érkezni a Messiás, s hogy ezt megakadályozzák, a muszlimok befalaztatták a kaput.

1. A Szentek Szentjének bejárata
2. Belső udvar, a férfiak ide bemehettek, itt mutatták be a papok az égőáldozatot
3. Ebben a kapuban énekeltek a leviták
4. A nők csak eddig mehettek
5. Itt tárolták az olajat, a bort és a fát

A templomkerület ma a jeruzsálemi óváros délkeleti sarkában van, arab fennhatóság alatt, rendkívül szigorúan őrzik.  Két mecset áll rajta, melyek azoknak a keresztény épületeknek az átalakításából jöttek létre, amiket még Nagy Konstantin császár emelt a zsidó templom romjain.

1. A befalazott Aranykapu.
2. A templomkerület déli fala mentén, zsidó fennhatóság alatt álló területen zajló ásatások Dávid városának maradványait tárják fel.
3. A két mecset, a Sziklamecset és az al-Aksza.
4. A siratófal a templomkerület nyugati oldalán van, ezért nyugati falnak is nevezik. A siratófal egy kétezer éves falmaradvány, mely a Heródes által megnagyobbított templomkerület külső támfala lehetett, vagyis nem magának a lerombolt templomnak egy része. Ma egy 57 méter hosszú darabja látható, további nagyjából 500 méter hosszan húzódik északi irányba (az alsó képen bal felé), de épületek állnak előtte, így régészeti feltárása nehézkes, annál is inkább, mert ez a fal ma az arab fennhatóság alatt álló templomkerület külső fala, melynek bármiféle tanulmányozása éles arab-zsidó konfliktusok forrása. A siratófal ma egy szabadtéri zsinagóga, nevét a középkorban kapta arról, hogy a zsidók ide jártak imádkozni, és itt siratták a templom pusztulását.