A Királyok második könyve
A Királyok második könyve Illés próféta halálával kezdődik, és az utódja, Elizeus próféta tevékenységének leírásával kezdődik. A két próféta életéről szóló elbeszélések valamikor önálló történetek voltak, s később rendeződtek ciklusokba. Az Illésről szóló történetek nagy része Ácháb király korában játszódik, egy olyan király idején, akinek legfőbb célja az izraelita és a kánaánita eredetű lakosság egyenlőségének megteremtése, amit a vallás iránti közömbösséggel próbált elérni. Hogy kedvezzen a kánaánitáknak, megtűrte a hívő zsidók szemében gyűlöletes bálványimádást, s ezt még megtetézte azzal, hogy zsarnok módjára uralkodott, úgy, mint a keleti despoták. Ebben a légkörben lépett színre a hit védelmében Illés próféta, a Jahve iránti hűség példája. Neve is mutatja az elkötelezettségét, Illés = Elijahu: Jahve az én Istenem. Bár a róla szóló történetek egy részének komoly történelmi alapja van, az Illés-ciklus nem a próféta életrajzát akarja nyújtani, hanem emlékének őrzésével hitet akar kelteni, buzdítani akar a bálványok kultusza elleni harcra. Illésben Mózes szelleme kelt életre. A kettejük közti kapcsolatot jól mutatja, ahogy a Biblia leírja azt, hogyan jelent meg az Úr a Hóreb hegyén Illésnek, ez ugyanis szakasztott mása annak, ahogy annak idején Mózes találkozott az Úrral a Sínai hegyen. Ahogy Mózest füst, tűz, trombitaharsogás és mennydörgés és villámlás fogadta (2Móz 19,16-19), úgy Illést is szélvész, földrengés, tűz figyelmezteti az Úr közeledtére (1Kir 19,11-12).
Hogy a zsidó hagyományban mennyire összeforrt Mózes és Illés alakja, azt a Tábor hegyi jelenés mutatja a legjobban, amikor a három kiválasztott tanítvány szeme láttára történt meg Krisztus színeváltozása, melyet Mózes és Illés megjelenése kísért: „E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie.”(Lk 9,28-30) A zsidó hagyomány ma is úgy tartja, hogy az idők beteljesedésekor (azaz amikor az általuk még mindig várt messiás megérkezik) Illés próféta fog megjelenni, és ő fogja bejelenteni a messiás eljövetelét. Ez az elképzelés Malakiás próféta jövendölésén alapul: „Nézzétek, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. … Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom.” (Mal 3,1.23) (Jézus ezt a jövendölést Keresztelő Szent Jánosra vonatkoztatja: „S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie” – Mt 11,14) Ezért sok zsidó családban hagyomány a húsvéti vacsorán, hogy kitesznek egy külön serleget Illés prófétának is, akiről úgy tartják, széder este végiglátogatja a zsidó otthonokat, mintegy előrevetítve majdani megjelenését.
Zsidó és keresztény hagyomány is tartja, hogy Illés nem halt meg, hanem Isten elragadta őt a forgószélben, villámlások közepette (vagyis nem tüzes szekéren, ez csak egy közkeletű tévhit).
Illés próféta örököse és művének folytatója Elizeus (a neve annyit jelent: az én uram az üdvösség), de az ő bemutatásában új vonások is felfedezhetők. Illés a Jahve-hit magányos harcosa, Elizeust viszont tanítványai kísérik, akik szemtanúi a próféta csodálatos hatalmának. Az Elizeus-ciklusban több a csodás jelenség, mint Illés életében. Az is megfigyelhető, hogy míg Illés a hit szolgálatában viszi végbe csodáit, addig Elizeus az embereket segíti a csodákkal.
A próféta köntöse
Amikor Illés próféta meglátta Elizeust, aki éppen szántott, odament hozzá, és rátette köntösét, ezzel választva ki őt utódjának: „Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá és rávetette köntösét.” (1Kir 19,19) A tizenkét pár ökör Izrael tizenkét törzsére utal, a szöveg ezzel jelképezi, hogy Elizeus küldetése az egész országba, az összes törzshöz szól. A köntös is jelkép, tulajdonosának, Illésnek személyiségét jelenti, a prófétai készségeket, amiben ezzel a gesztussal részesítette kiszemelt utódját, Elizeust.
Ez a köntös nem a szokásos, hétköznapi felsőruházat (amit az egyszerű emberek viseltek az egy nagyjából 130 x 120 centiméteres, durva fonalból szőtt téglalap, egy kendő, melyet csíkok díszítettek. Átvetették a vállon úgy, hogy hosszan lelógott, oldalt pedig elég nagy nyílás maradt szabadon a karoknak. Alváskor takaróul szolgált, s a mózesi törvények értelmében nem volt szabad zálogtárgyként elfogadni. Nagyobb munka előtt ezt levetették.) Illés prófétának feltehetőleg olyan köntöse lehetett, mint a királyoknak, ez inkább palást, mint köntös, a próféták némelyike ilyet viselt.
Illés próféta halála és elragadtatása egy 16. századi orosz ikonon. A kép alsó részén a halott Illés látható, mellette egy angyal. A kép felső harmadában a vörös korong jelképezi a mennyet, ahová Illés felragadtatik a hagyományos, ám bibliai szövegekkel alá nem támasztható tüzes szekéren. A próféta lecsúszó köntösét Elizeus kapja el.
A köntös a Biblia több helyén is jelképes értelemben szerepel, a kiválasztottságra utal. Ilyen József köntöse is, ami felkeltette testvérei irigységét és haragját. Ilyen az a köntös is, amit Jerobeám visel, amikor az úton véletlenül szembetalálkozik Achija prófétával: „Egy Ceredából való efratitának, Nebatnak a fia, Jerobeám – anyját Ceruának hívták, s özvegy asszony volt, őmaga meg Salamon szolgálatában állt – szintén fellázadt a király ellen. A következőképpen történt, hogy fellázadt a király ellen. Salamon Millóban építkezett, kijavította a rést atyjának, Dávidnak városán. Ez a Jerobeám derék ember volt, s amikor Salamon észrevette, hogy ez a fiatalember milyen ügyes a munkában, megtette József háza robotfelügyelőjének. Akkoriban történt, hogy Jerobeám egyszer elhagyta Jeruzsálemet és útközben találkozott a Silóba való Achija prófétával. Új köntös volt rajta, és csak ketten voltak a határban. Achija fogta az új köntöst, ami rajta volt, tizenkét darabra tépte, és azt mondta Jerobeámnak: “Legyen tíz rész a tied, mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: Kiragadom az országot Salamon kezéből, s tíz törzset neked adok. Csak egy törzs marad az övé, szolgámra, Dávidra való tekintettel és Jeruzsálem miatt, a miatt a város miatt, amelyet kiválasztottam Izrael törzsei közül.” (1Kir 11,26-30) Jerobeám (más fordítások szerint Jeroboám) Salamon halála után kettészakadt ország északi részének, Izraelnek uralkodója lett, s a Biblia igen elítélően nyilatkozik róla. Ami első látásra furcsa, hiszen az Úr maga ígérte neki a tíz törzset, amit végül meg is kapott. Jerobeám bűne nem az volt, hogy beteljesítette a próféciát, hanem az, ahogy beteljesítette: nem bízott Isten ígéretében, és a maga erejéből tette, amit tett, ezzel bűnbe sodorva az egész népet. Kiválasztottból így lett elvetett az Úr szemében.
Jézus köntöse is hangsúlyos szerepet kap az evangéliumokban, különleges darab volt, nem a szokásos kendő. Egy darabból szőve, varrás nélkül, ahogy a főpap köntösét is készítették. Ez a köntös ugyancsak a kiválasztottság jelképe volt, ahogy Illés prófétáé vagy korábban Józsefé.
A zsidók imaköntöse a tallit, egy csíkos kendő, amit vállon átvetve viselnek imádkozás közben. Ez a ruhadarab nem szerepel a Bibliában, mivel abban az időben az imához még nem öltöttek külön ruhadarabot, csak a hétköznapi köntös volt rajtuk, melyekre bojtokat erősítettek, ahogy a mózesi törvény előírja. A bojtok szolgáltak emlékeztetőül: „A bojtok ezt jelentsék nektek: ha rájuk tekintetek, emlékezzetek az Úr parancsaira, hogy azok szerint járjatok el, ne szívetek és szemetek vágyait kövessétek, s így hűtlenségbe essetek.” (4Móz 15,39) A bojtok a köntös négy sarkán voltak, és a köntöshöz bíborszínű szállal voltak hozzáerősítve. A bíborszín az ég, az Isten trónusának jelképe. Amikor a betegek igyekeznek Jézus köntöse szegélyét megérinteni, akkor ezeket a bojtokat próbálják elkapni, azaz jelképesen az Isten trónusába kapaszkodnak. A templom lerombolása utáni időkben terjedt el az, hogy a Mózes által előírt bojtokat egy külön az imádság céljára szolgáló kendőre kezdték erősíteni, ebből lett a tallit. A rojtok egyébként az egész ókori Keleten a méltóság kifejezői voltak, ezért bántja a lelkiismeret Dávidot, amikor megkímélte az alvó Saul életét, de levágott a köntöséről egy bojtot: „Lám, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az Úr: Kezedbe adom ellenségedet, hogy azt tégy vele, amit akarsz.” Dávid meg odament, és titokban levágott Saul köntöséről egy bojtot. Ám utóbb bántotta Dávidot a lelkiismeret, amiért levágta Saul köntöséről a bojtot. Azt mondta embereinek: “Az Úr őrizzen attól, hogy valamit tegyek uram ellen és kezet vessek rá, hiszen az Úr fölkentje.” (1Sám 24,5-7)