A Timóteusnak írt második levél
Az első levélben foglaltakhoz hasonló témákról szól a második levél is, hangvétele, stílusa is olyan, mint az első írásé volt. Időben is közel állhattak egymáshoz. Az első részben Pál figyelmezteti Timóteust, hogy legyen hűséges az evangélium hirdetésében, az apostol példája nyomán merjen tanúságot tenni, és tartson ki a szenvedésben is. Mint az apostoli hagyomány továbbvivőjének, Timóteusnak is vállalnia kell a nehézségeket és a szenvedést. A levél második része a tévtanítókkal szembeni helyes viselkedésről ad útmutatást, a szócséplés és a fölösleges vita helyett az eltévelyedetteket szelíden kell inteni.
A Timóteushoz írt második levél kezdete egy 1481-ben Nürnbergben nyomtatott prédikációskötetből. A könyv a középkor egyik leghíresebb prédikációszerzőjének, az 1270-1349 között élt ferences szerzetesnek, Nicolaus de Lyrának a prédikációit tartalmazza. Ezek nem a mai értelemben vett beszédek, hanem a Biblia könyveihez írt kommentárok. A szerző, aki a párizsi Sorbonne egyetem híres tanára volt, a Bibliát elsősorban szó szerinti értelemben magyarázta, azokat a részeket, is, melyeket ma inkább allegorikus szövegeknek gondolunk.
Szenvedés
A szenvedés témáját már a Biblia legelső könyve, a Teremtés is felveti. Az embert, aki eredetileg közösségben élt az Istennel a Paradicsomban, engedetlenségéért kiűzik onnan, és Isten átka nehezedik rá: a földet kell művelnie. A szenvedés, a betegség és a halál így a bűn büntetéseként jelenik meg, a bűn előtti állapotban ismeretlen volt. A szenvedés tehát nem sors, amit az ember nem kerülhet el, hanem a bűn következménye, az eredeti rend megbontása. A szenvedés és a bűn közti kapcsolatból következően az Ószövetségben minden szenvedés – az igazak szenvedése is – úgy jelenik meg, mint az egyén vagy annak ősei által elkövetett bűnök büntetése. Látták ugyan, hogy ez az értelmezés tökéletlen és egyoldalú (erről szól Jób könyvének egésze is), de évszázadokig nem tudtak ezen az elképzelésen finomítani. A próféták a választott nép tagjainak szenvedését Istentől kiszabott vezeklésnek fogták fel, mely megóv attól a nagyobb katasztrófától, amit egész Izrael pusztulása jelentene, ha nem lenne ez a vezeklés. Ez a gondolat teljesedik Izajás próféta hatalmas látomásában, melyben Isten szolgájának ártatlanul elviselt szenvedése úgy jelenik meg, mint egyetlen lehetséges útja Isten kiengesztelésének a világ bűneiért. A későbbi zsidó teológiában ezt a tanítást, amely szerint a szenvedés engesztelés és vezeklés, sokszor átgondolták, elmélyítették, és a zsidóság szétszóródására vonatkoztatták.
Az Újszövetségben Jézus szenvedése és halála a legfontosabb esemény, ez a legfontosabb tanítás, amit a könyvek tartalmaznak. A szenvedés Krisztus egész életére rányomja a bélyegét. Ez a szenvedés – különösen élte végén – a kell törvénye alatt áll, nemcsak Isten rejtett akarata kívánja meg tőle, hanem sok tekintetben az Írásokban rá vonatkozó jövendölések is feltételezik. A Jézus szenvedéséről szóló tanítást azután Pál apostol kapcsolta össze a kereszt teológiájával, nála a kereszt és a kereszt botránya az igehirdetés középpontjában áll. Pál Jézus szenvedésében és halálában szeretete jelét látja. Urunk szenvedése és halála, másokért vállalt keresztáldozata szabadulást és kiengesztelődést szerzett minden embernek Istennel, megszabadított a bűntől, a haláltól és a kozmikus hatalmaktól. Halálával Krisztus kiérdemelte számunkra az üdvösség javait, és lerakta az Egyház alapjait. Így a keresztről szóló tanítás Pál apostolnál – bár a szenvedő Messiás megalázását is a szemünk elé tárja – elsősorban mégis a feltámadást és az életet hirdeti.
Az Újszövetség szól a keresztények életében előforduló szenvedésről is. Pál apostol szerint a keresztény ember élete két pólus között feszül: Krisztussal meghalni és élni. Így a szenvedés nem az apostolok vagy bizonyos erre kiválasztott személyek előjoga, hanem hozzátartozik a keresztény léthez. Különleges kegyelem, amely még a hit kegyelmét is felülmúlja. Ezért figyelmeztette Pál apostol előre a keresztény közösségeket a megpróbáltatásokra, és ezért tartotta a szenvedést olyan dolognak, amit az ember nemcsak elvisel, hanem ami erőfeszítést kíván, küzdelmet Krisztusért. Így nem is gondol arra, hogy a szenvedések miatt elveszítse a bátorságát, ellenkezőleg, úgy látta, hogy a nélkülözés, szorongatás, a keresztényeket érő üldözés örömre ad okot, ez a vigasztalás forrása, az üdvösség bizonyítéka, az utolsó ítéletkor pedig megnyugvást hoz.
Az ortodox egyházművészetben nem szokták ábrázolni a kereszten szenvedő Krisztust, ami összecseng Szent Pálnak Krisztus szenvedéséről szóló teológiájával. A kereszt helyett a pokolraszállás jeleníti meg az ortodox festészetben Krisztus halálának misztériumát. A képen a pokolraszállást látjuk, egy görög ikonon.
A Fájdalmak Férfia, Izajás próféta látomása nyomán a Magyar Anjou Legendárium egyik lapján, a jobb alsó sarokban. A Magyar Anjou Legendárium 1320-1340 között készült, Károly Róbert megrendelésére. A könyvben a szentek élete látható, Pazar kiállítású, dúsan aranyozott képeken.