Az Efezusiaknak írott levél
Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, hogy Szent Pál két esztendőt töltött Efezusban, előbb a zsinagógában próbálta hirdetni az igét, majd amikor a zsidók nagy részét nem sikerült meggyőznie, tanítványaival egy magánházba ment, és ott két éven át tanított. Az Efezusiaknak írt levél néhány részlete mégis azt mutatja, hogy Szent Pál csak hallomásból ismerte a címzetteket. (Azóta, hogy értesültem Urunk Jézusba vetett hitetekről és minden szent iránt tanúsított szeretetetekről, mindig hálát adok értetek, és imádságomban újra meg újra megemlékezem rólatok. Ef 1,15-16) Több olyan, egyébként megbízható és pontos szövegű ősi Újszövetség kéziratot is ismerünk, melyekben ez a levél nem tartalmazza bevezetőjében (címzésében) a város nevét, ezért a kutatók hajlanak arra, hogy ezt a levelet egy olyan körlevélnek tekintsék, melyet Kis-Ázsia több keresztény közössége is megkapott.
A levélből kitűnik, hogy szerzője fogságban van, bilincsbe verve írja sorait. Legvalószínűbbnek az látszik, hogy Pál több raboskodása közül ez az első római fogság lehetett, vagyis a levél keletkezési ideje a Kr. u. 61-63 közti időszak. A levél markáns egyezéseket mutat a Kolosszeieknek írt levéllel, mely a kolosszei hívek teológiai tévedéseit igazítja helyre. Az Efezusi levél már a konkrét eseményektől kissé eltávolodva, általánosabban fogalmazza meg a tanítást. A kolossszeiek tévedésével szembekerülve Pál újra átgondolta Krisztus és az Egyház viszonyát, és mélyebben belelátott ebbe a titokba. Új ismereteit bele akarta illeszteni tanítása egészébe, ezért írta ezt a tárgyilagos, nyugodt hangvételű levelet, melyben nyoma sincs a polémiának. A Kolosszeieknek és az Efezusiaknak írt levelek tehát kb. ugyanolyan viszonyban állnak egymással, mint a Galata és a Római levél, az aktuális témát az apostol előbb egy szenvedélyes, vitatkozó stílusú írásban foglalja össze, ezt követi egy letisztult kifejtés. Így érthető, hogy az előbb született Kolosszei levélhez képest az Efezusi új gondolatokat tartalmaz, noha nagyon sok közöttük az egyezés is. A kolosszeiek tévedése alkalmat adott az apostolnak arra, hogy rávilágítson a megváltás kozmikus jellegére, s ugyanakkor Krisztus megdicsőülését is nagyobb mértékben hangsúlyozza. Az Egyházat itt nem annyira Krisztus testeként szemléli, hanem a különbségeket domborítja ki az Egyház diadalmas, megdicsőült Feje, és a test között, mely még nem jutott el a teljességre. Ugyanígy különbséget tesz Pál a szegletkő és az épület, valamint Krisztus és a menyasszonya között is. Ebből következően most a hívek már nem tagokként állnak egymással szemben (ahogy az első Korintusi levélben olvassuk), hanem a Fővel szemben a testet alkotják, valamennyien együtt. Az Efezusi levélben az „egyház” már nem az egyes egyházközségeket jelenti, hanem az egész egyetemes egyházat, melynek jellemzője a békesség a zsidók és a pogányok között. Krisztussal ugyanis beteljesedett az Ószövetség, és leomlott az a válaszfal, ami a választott népet elkülönítette a világ többi nemzetétől. A zsidók és a pogányok így egyenrangú tagok lehetnek ugyanabban az Egyházban. Ezt a gondolatot Pál üdvösségtörténetileg taglalja, és főleg Isten üdvözítő tervének kinyilatkoztatását emeli ki, azt a misztériumot, mely addig el volt rejtve, s amelynek Pál a szolgálja.
Az Efezusiaknak írt levél felépítése igen világos: a tanító részben Pál bemutatja Isten üdvözítő tervét, és rámutat a zsidók és pogányok egységére, majd imádsággal zárja ezt a részt. Az intelmeket tartalmazó részben levonja azokat a következtetéseket, amelyeket a tanításból a keresztényeknek le kell vonniuk: egység, lelki megújulás, családi erények és harc a Sátán ellen.
Efezus
Efezus romjai ma is sejtetik, milyen hatalmas, nyüzsgő város lehetett egykor. Az ókorban még a tenger partján feküdt (azóta a partvonal feltöltődött, és a romok messze kerültek a víztől), így Efezus egyike volt a gazdag kikötővárosoknak. Bevételeinek jó része származott – mai szóval – a vallási turizmusból, az efezusi Atremisz szentély az istennő „égből szállott” szobrával sokakat vonzott a városba, akik aztán emlékeket, csecsebecséket vásároltak, csakúgy, mint a mai utazók. Demetrius ezüstműves, aki az Apostolok Cselekedeteinek tanúsága szerint fellépett Szent Pál tanításával szemben, ezt az iparágat, a saját megélhetését féltette a kereszténység elterjedésétől.
Az efezusi szentélynek ma csak alapjai állnak, az istennő szobra is elpusztult, de alakját néhány ókori márványmásolat megőrizte. Az eredeti szobor fából készült, és tojás alakú borostyánokkal volt díszítve, ennek kultikus jelentése máig sem tisztázott teljesen, feltehetőleg a termékenységgel függ össze, bár Artemisz egyike volt a görög mitológia szüzeinek.
Az efezusi Artemisz szobor másolata a Vatikáni Múzeumban.
Az efezusi Artemisz szentély rekonstrukciója. Az ókori szentélyek (beleértve a zsidó templomot is) csak az istenség képmását fogadták be, és csak a papok léptek be a belsejébe, míg a nép a szabad ég alatt állt odakint.
Efezusban nagyszámú zsidó is élt, és a kolónia különleges kiváltságokat is élvezett. A hagyomány szerint itt élt János apostol is, és vele Szűz Mária, akit végül itt halt meg – ez a feltevés azonban nélkülöz minden alapot, csak egy jámbor legenda, még akkor is, ha a ma úgy mutogatnak egy házat Efezusban, mint Mária házát.
Efezus egykori méreteit jól mutatja a széles főutca. Az árnyat adó árkádokból, és az üzletekből mára már csak néhány oszlop maradt. Az utca a kikötőből vezetett a több ezer főt befogadni tudó színházhoz.
Az Artemisz templomból mára egytlen oszlop maradt.
Efezusi ráolvasások
Az Apostolok Cselekedetei tanúsága szerint a Pál apostol térítései nyomán kereszténnyé lett efezusi pogányok tűzbe vetették varázskönyveiket (A bűbájosok közül sokan könyveiket is elhozták, és mindenki szeme láttára elégették őket. Ezek értékét ötvenezer ezüstre lehetett becsülni. ApCsel 19,19) Amit a Biblia könyvnek nevez, az papirusztekercs, egy Egyiptomban termő nádfajta szárából készített írófelület, melyet nem lapokra vágva tároltak, hanem feltekerve. Az apostolok korában ez volt a könyv általános alakja, a mai forma csak évszázadokkal később alakul majd ki.
Az efezusi ráolvasások azért voltak olyan híresek az ókorban, mert a varázsigék Artemisz istennő szobráról eredtek. Ezek a varázsigék általában értelmetlen szövegek voltak, melyekről azt hitték, hogy védelmeznek a rontások ellen. Tudunk olyan esetről is, amikor a varázsigét valaki a ruhája övére írva viselte. Az Apostolok Cselekedeteiben leírt varázskönyvek minden bizonnyal ilyen ráolvasások gyűjteményei lehettek, melyből a hivatásos varázsló kimásolta a megrendelő számára a megfelelő varázsigét.
Varázsigéket tartalmazó görög papirusz a Kr. u. 4. századból. Az irat kora mutatja, hogy a varázslás a kereszténység elterjedése után is virágzott. Ezen a tekercsen szerelmi ráolvasások vannak.