45. hét: Zakariás

Zakariás könyve

Zakariás könyve 14 fejezetből ál, mely három próféta igehirdetését őrizte meg. Az első nyolc fejezet a fogság utáni időből származik, és Aggeus kortársának, Iddó fia Zakariásnak a látomásait tartalmazza. A próféta, akiről Ezdrás könyve is megemlékezik, a templom építésének megkezdése után, Kr. e. 520 végétől 518 végéig buzdította a zsidókat. Ebben az időben a körülmények már kedveztek az építkezésnek, adományok érkeztek a Babilonban maradt zsidó közösségtől, sőt magától a királytól, Dáriustól is, s a perzsák nemhogy akadályozták volna, de egyenesen támogatták a mózesi törvények és a kultusz előírásainak megtartását. Ez a békés helyzet tükröződik Zakariás könyvében is („Az egész földön béke van és nyugalom.” Zak 1,11), aki elsősorban a templom építésére szólít fel, de ezt az építkezést az üdvösség egyetemesebb távlataival kapcsolja össze: az egész közösség megújulásával és a bűntől való megtisztulással.

Az első nyolc fejezet központi részét az egyes szám első személyben elbeszélt látomások képezik, melyek azonos sémát követnek: először a látottak leírását olvassuk, ezt követi a próféta magyarázatkérő kérdése, majd az angyal magyarázata, mely felfedi a vízió jelentését. A látomásokat valószínűleg eleinte külön-külön foglalták írásba, és később szerkesztették őket egy átgondolt terv szerint szimmetrikus rendbe. A víziók minden feltétel nélkül ígérnek üdvösséget, Zakariás azt tanítja, hogy Isten országa a mennyben már készen áll. A templom felépítésétől ennek az új korszaknak a bekövetkeztét várta, az üdvösség idejének eljövetelét és a pogány hatalmak megsemmisítését. Jahve dicsősége visszatér Sionra, és a messiási remények valóra válnak. Az üdvösség idejének eljövetele egyedül Isten ajándéka, a fordulatot Isten döntése hozza meg, aki megbocsát népének, és véget vet a harag idejének.

Zakariás könyvének első nyolc fejezete rokonságot mutat Jeremiás próféta könyvének egyes részeivel és a Krónikák könyvének szemléletével, valamint sok szállal kötődik Aggeus próféta igehirdetéséhez is. Mindezek alapján arra lehet következtetni, hogy ezekkel azonos időben történt a végső formába öntése, nem sokkal a fogság vége után.

Zakariás könyvének kilencedik fejezetétől egy új rész következik a műben, mely független az előtte álló nyolc fejezettől. Jóval később keletkezett, mint az első rész, feltehetőleg a Nagy Sándor hódításait követő időkből, a Ptolemaioszok korából származik, végső szerkesztése Kr. e. 250 körül mehetett végbe, de az sem kizárt, hogy a szöveg még a Makkabeusok korában is változott. A kilencedik fejezettől tartó rész maga sem egységes, legalább két, de inkább három névtelen próféta igehirdetését tartalmazza. Ebben a részben már nincs utalás a templom újjáépítésére, és változik a messiási eszme is. Az első nyolc fejezetben a próféta egymás mellett látja a két olajfát: a Dávid házából származó Zerubbábelt és Józsue főpapot, majd koronát készíttet, amit a főpap visel, amíg fel nem lép a Sarj, aki befejezi a templomépítést, királyi jelvényeket visel, és uralkodni fog, békés egyetértésben a jobbján álló főpappal. A kilencedik fejezetben egy ettől markánsan eltérő Messiás jelenik meg, aki szamárháton vonul be Jeruzsálembe, s egy harmadik változat az átszúrt és meggyászolt megváltó képe.

A 9-14. fejezetek egy olyan közösség hitéről tanúskodnak, melyet kívülről ellenségek szorongatnak, rossz vezetői miatt pedig belső megosztottságban szenved. Ebben a nehéz helyzetben a kiutat Isten uralmának eljövetelétől reméli. A szöveget a végidőbeli megújulás vágya hatja át, és a remény, hogy Jahve felállítja örök, és az egész földre kiterjedő királyságát, megszünteti a jelen bajokat, és helyreállítja Izraelt. A dicsőséges isteni uralom végső kibontakozása előtt azonban meg kell semmisülnie a görögnek nevezett hatalomnak, ezt a győzelmet Jahve vívja ki, de a nép is részt vesz a harcban. Az események csúcspontja a Messiás bevonulása Jeruzsálembe. („Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.” Zak 9,9)

A végső eseményekről más képet rajzol az ún. pásztorlátomás és a Jeruzsálem megszabadulásáról szóló jövendölés. A közösség bűnei miatt Isten és a nép kapcsolata nem zavartalan. Míg a 9-10. fejezet szerint a győztes Messiás ujjongás közepette vonul be Jeruzsálembe, addig a 11. fejezettől következő részek Jahve küldöttének elutasításáról szólnak, a titokzatos „átszúrt” saját népének áldozata. A nemzetek Jeruzsálem ellen vonulnak, ezt a támadást Jahve elhárítja, de a külső szabadításnál fontosabb a közösség belső megújulása, a könyörület és az imádság lelkének kiáradása, mely arra indítja a város lakóit, hogy bűnbánatban gyászolják az „átdöföttet”.

A 14. fejezet az apokaliptika eszköztárából vett képekkel egy harmadik változatot rajzol meg. Itt Jahve maga indul harcba a Jeruzsálemre támadó nemzetek ellen, majd angyalaival együtt bevonul a városba, mely Isten tiszteletének középpontja lesz az egész világ számára, s Jahvét királyként fogják tisztelni a pogányok is.

Zakariás könyvének második egységében több olyan rész is van, melyeket később Krisztusra vonatkoztattak. Ilyen a szamárháton a városba vonuló Messiás képe, de az titokzatos „átszúrt” is. János evangelista Zakariás könyvéből idéz, amikor azt írja: “Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” (Jn 19,37)

Zakariás próféta látomása egy 1300 körül készült itáliai festményen: „Az éj folyamán látomásom volt. Egy ember állt a mirtuszfák között a völgyben; mögötte sárga, vörössárga, fekete és fehér lovak voltak.” Zak 1,8. A kép festésének idején nem volt szokás a jelenetek hátterét megfesteni, a festők nem ábrázolták a természeti környezetet. Itt is csak jelzésszerű a mirtuszfák ábrázolása.