44. hét: Aggeus

Aggeus próféta könyve

Aggeus (Haggeus) próféta életéről a rövid működésén kívül semmit nem tudunk. A neve annyit jelent: ünnepem. Valószínű, hogy a fogságból visszatértek közé tartozott, bár ez nem derül ki könyvéből. Tevékenysége négy hónapig tartott, Dárius király uralkodásának második esztendejében, azaz Kr. e. 520-ban augusztus végétől december közepéig buzdított Jeruzsálemben a templom újjáépítésére (a templomot 515-ben készült el, ekkor szentelték fel), Ezdrás könyve két helyen is említi a nevét.

Aggeus az ókori Kelet rövid, de eseménydús szakaszában tevékenykedett, amikor a perzsa birodalmat megrázó forrongások ismételten felkeltették a reményt, hogy Jahve személyesen avatkozott bele a zsidók, a választott nép érdekében a történelem menetébe, és hamarosan eljön az egész világra kiterjedő uralma. Ezt a hangulatot ragadta meg Aggeus, amikor Isten üdvözítő közeledését hirdette a népnek, aminek azonban előfeltétele a templom építésének újrakezdése és befejezése. Felhívása olyan időben hangzott el, amikor az anyagi nehézségek miatt elcsüggedt nép az építkezést abbahagyta. Aggeus fellép a közöny ellen, arra buzdít, hogy tegyenek félre minden kifogást, és fogjanak neki az építkezésnek. Az aszály okozta sanyarú anyagi helyzet szerinte nem lehet oka a késlekedésnek, éppen ellenkezőleg, a késlekedés miatt következett be, ez Isten büntetése. A munka újrakezdése és az alapkő letétele meghozza a fordulatot, az áldást hozó üdvösség idejét, a templom befejezésével pedig megjelenik a természet és a népek világát megrendítő isteni uralom: Igen, ezt mondja a Seregek Ura. Még egy kis idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Megrendítem mind a népeket, és ideáramlik minden népnek a kincse. Betöltöm ezt a templomot dicsőséggel – mondja a Seregek Ura. Enyém az ezüst! Enyém az arany! – mondja a Seregek Ura. Ennek az új templomnak a dicsősége felülmúlja a régiét – mondja a Seregek Ura, mert ezen a helyen adom a békét – mondja a Seregek Ura.”(Agg 2,6-9). A próféta hangot ad a Dávid házához fűződő messiási reményeknek is. Jahve király lesz az egész világ felett, és az ő uralmát jeleníti meg választottja, Zerubbábel, Jahve „pecsétgyűrűje”, aki a végidő közösségének feje lesz. Aggeus igehirdetése az egész világot átfogó isteni uralom és az eljövendő üdvösség hitérő tanúskodik, amelyet a próféta összekapcsol az új templommal és a dávidi messiásvárás eszméjével.

Aggeus próféta két 18. századi ikonon, a bal oldali görög, a jobb oldali orosz. Az ikonfestészetben – kis túlzással – minden ecsetvonásnak megvan a maga szimbolikus jelentése, a festő szigorú szabályokat követ, melyek előírják az arányokat, mozdulatokat, színeket, ezért a felületes szemlélő számára minden ikon egyformának tűnik.  A szentek ábrázolásának egyik alapelve az, hogy az ábrázolt személy egy csoport tagja (mártír, apostol, próféta, szerzetes, aszkéta, püspök stb.), s ez a képről azonnal leolvasható. Egyedi arcvonások senkit nem különböztetnek meg (legfeljebb a kiemelkedően bölcs szenteket szokás kopasznak ábrázolni), legfeljebb egy-egy kézben tartott tárgy utal az illető élettörténetére, ennek hiányában csak a felirat árulja el, kit is látunk. Aggeus próféta az utóbbiak közé tartozik, bal kezében nyitott tekercset tart, ez utal prófétaságára, jobb kezét könyökben meghajlítva, nyitott tenyérrel emeli, ez a mozdulat az akklamáció jele. Az akklamáció a helyeslés, egyetértés vagy hálaadás rövid, közös kifejezése, ilyen p. az ámen, alleluja vagy a hozsanna. Az akklamáció mozdulatával az ikonon ábrázolt szent azt jelzi, hogy ő cselekvő résztvevője a mennyei liturgiának. (Sem a zsidók, sem a keleti kereszténység, az ortodoxia nem imádkozik összekulcsolt kézzel, ez a katolicizmusra jellemző mozdulat Karoling – francia – eredetű, onnan terjedt el a korai középkorban.)

Ha összehasonlítjuk Aggeus próféta két – közel egykorú – ábrázolását, láthatjuk, hogy a részletek tökéletesen azonosak, a haj, a szakáll, az erős ecsetvonásokkal megrajzolt, „lobogó” köntös, a könyvtekercs, az akklamáció mozdulata, mind-mind egyforma, a két kép mégis más karakterű, az orosz változat sokkal statikusabb, komorabb, míg a görög mozgalmas, vibráló.