36. hét: Joel

Joel próféta könyve

Az első vers szerint a könyv Joelnek, Petuel fiának igehirdetését tartalmazza, de a nevén kívül a későbbiekben semmi nem derül ki a könyvből a próféta személyéről vagy működési idejéről. A szövegben konkrét történeti eseményre sincs utalás. Maga a könyv két részből áll, az első két fejezetben egy pusztító sáskajárás és szárazság leírását olvashatjuk, melyek Jahve napjának előjelei. A próféta a csapás elhárítására böjtre és imára hívja fel a népet egy bűnbánati istentisztelet keretében, majd megállapítja, hogy Jahve megkegyelmezett a népnek. Ezután üdvösséget hirdető prófétai mondásban a csapás megszűnését és bőséget ígér. A harmadik és negyedik fejezet viszont a jövőt írja le, Jahve lelkének kiáradását, a pogány népek megítélését és megsemmisítését, Júda és Jeruzsálem üdvösségét. A két rész egységet alkot, megtalálhatók benne a tervszerű szerkesztés nyomai, az első rész előkészíti a végidőkről szóló második szakaszt.

Több jel utal arra, hogy Joel könyve a fogság utáni időben keletkezett. A próféta olyan közösséghez szólt, melynek már nincs királya, de a templom már áll, és az istentiszteletek is rendben folynak. Mindez az Ezdrás és Nehemiás reformtevékenysége utáni időszakra utal. Mivel Joel nagyra értékeli a kultusz és a papság szerepét, feltehető, hogy ő maga is a papok közül került ki. A könyv nyelvezete, stílusa arra enged következtetni, hogy Kr. e. 400 körül keletkezhetett.

A könyv nagy témája Jahve napjának eljövetele. Ezzel a témával más próféták is foglalkoztak, Joel abban különbözik a többiektől, hogy bemutatja Izrael és a pogány népek sorsát is a végítéletben. A fogság előtti hagyomány úgy tartotta, hogy a végítélet Izrael számára is a megmérettetés és a rettegés napja, Joel azonban a választott nép fiainak biztos üdvösséget hirdet, ha azok megtérnek az Úrhoz. A pogányok, akik Jahve népe és országa ellen fordultak, megtapasztalják majd Jahve pusztító ítéletét, mert tetteiket Jahve nem hagyja megtorlatlanul.  A végidő azonban nemcsak a külső ellenségtől való megszabadulást és a javak bőségét hozza majd el, hanem megteremti az eljövendő közösség belső megújulását is. Joel könyve fontos tanúja a zsidó közösség végidő várásának, mely hitet tesz Isten történelmet formáló és üdvösségre vezető hatalmáról. A Krisztus feltámadását követő időkben, amikor az apostolok meg voltak arról győződve, hogy igen közel van a végítélet és Krisztus második eljövetele, Péter apostol Joel prófétát idézte a Jeruzsálemben tapasztalt jelenségek magyarázatául:Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: “Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul és hallgassátok meg szavamat!  Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk, hanem ez az, amiről Joel próféta szólt: A végső napokban – mondja Isten – kiárasztok lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak. Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom lelkemet ezekben a napokban, és prófétálni fognak. Csodákat teszek fenn az égben, és jeleket adok lenn a földön: vért, tüzet és gomolygó füstöt. A nap elsötétül, a hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja. Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. (ApCsel 2,14-21) Ugyanez a próféta könyvében így hangzik: “Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban. Égen és földön jeleket mutatok, vért és tüzet, füstoszlopokat. A nap elsötétedik, a hold vérré változik, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja.  Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül, mert Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék – amint megmondta az Úr – a menekültek számára, akiket meghív az Úr.” Jo 3