Ozeás könyve
Ozeás az egyetlen olyan írópróféta, aki az északi országrészben, Izraelben született, és ott is hirdette az igét. Működése II. Jerobeám (787-747) uralkodásának utolsó esztendeiben, 750 körül kezdődött, és Izrael tragikus összeomlásáig, kb. 725-ig tartott. II. Jerobeám hosszú, politikailag és gazdaságilag egyaránt sikeres uralmát anarchikus időszak váltotta fel. A közállapotokat már az is jó jellemzi, hogy a Jerobeám halálát követő húsz esztendőben hat király uralkodott, s közülük négy gyilkosság áldozata lett. Az erőszakkal hatalomra került uralkodók már nem is próbálták tettüket jogosnak feltüntetni. A gyilkosságok egyik indítóoka az a hatalmi harc volt, melyet az uralkodó réteg asszírbarát, ill. asszírellenes csoportjai vívtak egymással. Ebben az időben kezdte ugyanis Asszíria fokozatosan kiterjeszteni a hatalmát az egész Közel-Keletre. A végső cél Egyiptom meghódítása volt, s ennek a törekvésnek estek áldozatul lépésről lépésre a Földközi-tenger partvidékének föníciai városállamai, Izrael és a filiszteus városok is. A hódítók a déli országrészt, Júdát is fenyegették, de Júda az asszír fennhatóság elismerésével és adófizetéssel többé-kevésbé megőrizte állami létét. Egyiptom ugyancsak nem tudott komoly ellenállást kifejteni, ezért a térség kisebb államaiból próbált asszírellenes szövetséget kovácsolni a saját védelme érdekében. Mindez azonban eredménytelennek bizonyult, sőt gyorsította az ellenállásra bíztatott államok végső leigázását. Izrael vezetői hol Júda példáját próbálták követni, hol Egyiptom szövetségében bízva megpróbáltak ellenállni, s ezzel végül kihívták azt a büntetőhadjáratot, ami Izrael teljes megsemmisüléséhez vezetett.
A politikai csatározásokon túl a királyság utolsó két évtizedét teljes vallási és erkölcsi szétesés jellemezte. A kánaánita kultuszok egyre jobban hódítottak, előbb csak a vallásgyakorlat elemei olvadtak bele a Jahve kultuszba, később már Jahvéval egyenrangúként tisztelték a kánaánita isteneket, elsősorban Baált. Bennük, a természet megszemélyesített erőiben látták Kánaán bőségének biztosítékát, az ember, az állatvilág és a föld termékenységének adományozóit. Nem volt szándékuk a Jahve-hitet elhagyni, csak Jahve mellett Kánaán isteneinek kegyét is biztosítani akarták maguknak. Ezzel azonban Izrael hitének lényegével kerültek szembe, mivel az kizárja Jahvén kívül más istenek tiszteletét. (Az Ószövetség szemlélete szerint más népek istenei ugyanolyan létező istenek, mint Jahve, a létüket soha nem vonták kétségbe, csak a tiszteletüket tiltották.)
A hit tisztaságának megrendülésével elveszett az erkölcsök szilárdsága is, s ez éreztette hatását az élet szinte valamennyi területén. Eltűnt a választott nép tagjait összekötő, és a Jahve hitből táplálkozó kölcsönös elkötelezettség és szolidaritás. A szegények nehéz sorsával nem törődtek többé a gazdagok, megromlott az élet- és vagyonbiztonság. Megszűnt a politikai tekintély, a királyt már formálisan sem Isten jelölése és a nép választása ülteti trónra, a gyilkosságok révén hatalomhoz jutott uralkodók a törvényességnek még a látszatát sem keresték. Ilyen politikai és vallási háttérben tevékenykedett Ozeás, és hirdette Jahve üzenetét az északi országrészben, Izraelben.
Ozeás igehirdetésének középpontjában Izrael romlott vallási és erkölcsi viszonyainak kritikája áll. Szembeszáll a Baál-kultusszal, ostorozza a pogány kánaánita vallásgyakorlat által megrontott Jahve hitet. Kemény szavakkal ítéli el a politikai élet bűneit. A súlyos bűnök láttán a próféta Isten büntetését hirdeti, amit csak az őszinte megtérés háríthat el.
Ozeás és az öt király, akinek az uralkodása alatt a próféta hirdette Jahve tanítását. Egy 14. századi kéziratos Biblia illusztrációja. Alul Diblaim, Ozeás anyósa, Gomer és az elsőszülött fiuk, akit Jiszreelnek neveztek. Jiszreel egy síkság Meggidó közelében, melyen fontos kötekedési útvonalak futottak keresztül, így ez lett a Palesztinában vívott legtöbb csata színtere. A síkságról kapta a nevét Jiszreel városa is, ahol Ácháb király palotát épített magának. A név maga annyit jelent: Isten vet.
A kor vallási állapotának megértéséhez a kulcsot a próféta számára saját házasságának tapasztalatai nyújtották. Feleségül vette Gomert, akit szeretett, de az asszony elhagyta őt. Később szeretetből megbocsátott neki, és újból magához vette. Házasságának tragédiája számára Jahve és Izrael kapcsolatának jelképe lett. Jahve mintegy eljegyezte Izraelt, aki hűtlen asszonyként viselkedett, „házasságtörést” követett el, idegen istenek tiszteletére adva magát. Ezzel magára vonta az isteni jegyes haragját és büntetését, a válást. De Jahve még mindig szereti a hűtlen Izraelt, a fenyítés után újra megbocsát, és újra eljegyzi, szeretetét és irgalmát adva jegyajándékul.
Ozeás és felesége egy 1372-ben készült kéziratos francia imakönyvből. Ozeás házassága egyike a biblikus tudomány legvitatottabb kérdéseinek. A kutatók egy része kétségbe vonja a házasság valódiságát, és allegóriának, irodalmi formába öltöztetett tanításnak tartja, mivel úgy gondolja, Isten nem indíthatta a prófétát egy parázna nővel kötött és tragédiához vezető házasságra. A kutatók többsége ezzel szemben valódinak tekinti Ozeás és Gomer frigyét. Ők úgy vélik, más ószövetségi prófétával is előfordul, hogy egész élete válik igehirdetéssé.
Azt sem lehet egyértelműen eldönteni, hogy miben állt Gomer paráznasága. Vajon a házasság előtt még jó erkölcsű asszony volt-e, aki később hűtlen lett férjéhez, vagy már eleve erkölcstelen volt. Több kutató gyanakszik arra, hogy a nő pogány kultikus szokásokat követve ajánlotta fel magát valamelyik istennek, vagy egy pogány szentélyben teljesíthetett szolgálatot.
