Siralmak
A Siralmak a héber Bibliában nem a prófétai írásokhoz tartozik, hanem az egyéb iratok között kapott helyet, a zsidó hagyomány soha nem tulajdonította a könyvet Jeremiás prófétának. A keresztény hagyomány szerint viszont a mű szerzője Jeremiás próféta, s ezt a Krónikák második könyvének egy mondatára alapozzák: „Jeremiás gyászéneket szerzett Jozijáról.” (2Krón 35,25) A szöveg elemzése azonban kizárja azt a lehetőséget, hogy ez a gyászének a Siralmakkal legyen azonos. A Siralmakban ugyanis olyan gondolatok vannak, melyek ellentétesek a Jeremiás igehirdetéséből megismert elvekkel. Ő nem dicsérhette Cidkija emlékét, nem hivatkozhatott az egyiptomi segítség reményére, sem arra, hogy a város katasztrófája nyomán megszűnt a prófétai szó. Nem mondhatta azt sem, hogy az atyák vétkéért kell viselni a büntetések terhét. Az is elképzelhető, hogy az öt éneknek nem ugyanaz a szerzője. Az azonban biztos, hogy a szerző vagy a szerzők átélték a drámai eseményeket, s szemléletük alapján (remény és csalódás Egyiptom szövetségében, Cidkija dicsérete, Jeruzsálem és a templom pusztulásának felfoghatatlansága és váratlansága, panasz a jeruzsálemi papok és próféták sorsa miatt) ahhoz a vezető réteghez tartoztak, akik szemben álltak Jeremiás igehirdetésével. Az énekek feltehetőleg Jeruzsálem pusztulása után nem sokkal keletkeztek. Mivel semmilyen utalás nincs bennük a fogságban élők helyzetére, feltételezhető, hogy az énekek szerzőjét a Palesztinában maradt zsidók között kell keresnünk.
Jeremiás barlangja. A jeruzsálemi óvárosba vezető egyik kapu mellett található ez a barlang, amit a hagyomány Jeremiás prófétával kapcsol össze. A hiedelem szerint a próféta ebben a barlangban ülve siratta a város pusztulását, és itt írta a Siralmakat. A legenda az évszázadok alatt újabb motívumokkal is bővült, és összekapcsolódott a Golgota hegyével is. Krisztus kivégzésének helye ugyanis feledésbe merült, így a városfal körül több dombról is tudni vélik, hogy az lehetett a Golgota. Ezeknek a domboknak az egyike az, melyben Jeremiás barlangja is található. A legendának egyetlen eleme sem igaz, a Siralmakat biztosan nem Jeremiás próféta írta, a domb pedig túl közel esik Jeruzsálemhez, a zsidó törvények ugyanis előírták, hogy a kivégzéseket – mai mértékegységben mérve – a város határától legalább egy kilométerre kell végrehajtani.
A Siralmak öt énekből áll, melyek egybeesnek a könyv fejezeteivel. Az első négy ének veresei a héber ábécé egymást követő betűivel kezdődnek, az ötödik ének nem ilyen alfabetikus, de ugyancsak 22 versszakból áll, mint a többi, a héber ábécében ugyanis ennyi a betűk (mássalhangzók) száma. Az énekek alaphangja a gyász, felidézik Jeruzsálem 587-es ostromát és ennek következményeit. A város és lakói szomorú sorsát panaszolják el Isten előtt, attól a mélységes bizalomtól áthatva, hogy Jahve megkönyörül népén. A könyv azonban a gyász mellett magyarázatot is keres a helyzetre. Júda és Jeruzsálem pusztulásának oka Jahve haragja volt, aki a várost vétkeiért büntette. Tévedés volt hinni azoknak a jövendöléseknek, melyek Jahve feltétel nélküli segítségét ígérték, és téves volt Júda egyiptomi szövetségben reménykedő politikája is.
A Siralmakból mélységes bánat és Isten iránti bizalom árad. A kilátástalan helyzetben egyedül Jahve nyújthat segítséget, ezért fordul hozzá az imádkozó. A büntetés tőle jött, de ő hallgathatja meg a büntetés elhárítását kérő imát is, és ő az, aki irgalmas a bűnbánókhoz. A mű az isteni megbocsátásban reménykedő imával zárul. Az őszinte bűnbánattal összekapcsolt Istenbe vetett bizalom adja meg minden időben a Siralmak értékét és aktualitását.
A Siralmakat a katolikus egyházban a nagyhéten olvassák, a zsidók pedig azon a gyásznapon, amikor a templom első és második lerombolására emlékeznek (ez egy szigorú böjti nap, 25 órán keresztül se táplálékot se folyadékot nem vesznek magukhoz).
