Hirdetések 2026. november 08-15.

1.  Ma a 10 órás szentmise keretében ünnepeljük templomunk búcsúját. Az ünnepi szentmisét követően megáldjuk az új urnafalakat és alapító plébános, Schaub Mihály hamvait is elhelyezzük. Ezt követően a közösségi házban, egy szórakoztató, de ugyanakkor tanulságos színdarabot láthatunk: Butából egy is elég címmel, majd közös ebéddel zárjuk az ünnepet. 

2.  Várjuk 1. osztályos kortól kisebb és nagyobb gyermekek jelentkezését, akik a karácsonyi misztériumjátékban bármilyen szerepet vállalnának, akár szöveg elmondása nélkül is. Jelentkezni kedd estig a honlapon lévő google űrlapon https://docs.google.com/spreadsheets/d/1YFuxsol2ULFbZOhBHYE95x72po2nhOpN/edit?usp=drivesdk&ouid=106649179522303097430&rtpof=true&sd=true illetve személyesen Hős Borókánál lehet. Az első próba jövő vasárnap (nov 15.) 15 órakor lesz a templomban.

3.  Jövő hét végén november 14-15-án, szombaton és vasárnap egész nap lesz lehetőségünk a Nagykőrösi út Lidl áruházban tartósélelmiszer gyűjtésre, amivel plébániánk rászorultjait segíthetjük. Nagy szeretettel kérünk benneteket, segítsetek 2-3 órás időszakot vállalva, megszólítani és átvenni a vásárlók által felajánlott élelmiszer adományokat. Jelentkezni levelezőlistán lévő google táblázatban, az irodában vagy Boda Évánál (+3630/9466-535) lehet. Reméljük, hogy minél többen bekapcsolódunk a Karitász ezen szolgálatába. 

4.  Idén ismét lesz hétköznapok lelkigyakorlata a várakozás időszakában: november 19-től január elejéig. Jelentkezni november 8-ig lehet a levelezőlistán vagy a linken. https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScii7TBNMlu_7aIRT6mvZumZFJqlTOFdAIRlqM84cNzj42nPw/viewform A részvevők naponta egyéni imádságba és hetente egy csoportos megosztásba kapcsolódnak be. 

5.   Özvegyeknek szervezünk lelkinapot november 20-án, pénteken plébániánk közösségi házában. Előzetes jelentkezést kérnénk, a kifüggesztett plakáton található telefonszámok valamelyikén. 

6.  Előre hirdetjük, hogy két hét múlva, november 22-én, szombaton az elsőáldozók, illetve családjaik számára lesz közös kirándulás.

7.  Már most jelezzük, hogy a plébániai nyári tábor 2027. július 21-25 között lesz Bonyhádon. Tegyük szabaddá az időpontot és vegyünk minél többen részt a plébánia nyári táborában.