1. Ma a 10 órás szentmisét a Katolikus Rádió, a Kossuth Rádió és a Mária Rádió élőben közvetíti templomunkból. Legyünk pontosak és aktívan kapcsolódjunk be az imádságokba és éneklésbe.
2. Vasárnaponként a reggel 8 és este 6 órás szentmisék mellett szeretettel várjuk kedves híveket a 10 órás szentmisére is.
3. A héten ismét lesz asszonytorna és baba-mama klub foglalkozás. Hétfőnként tehát, már holnaptól szeretettel várjuk a (fiatal)asszonyokat a 8,30-kor kezdődő tornára.
Kedden 9 órától Baba-mama klubba várjuk az édesanyákat kisgyermekeikkel együtt, a közösségi házba.
4. Szombaton (szeptember 13-án) az Ars Sacra mozgalom keretében 18 órakor dicsőítés, majd Pelsőczy László vezetésével az Új Nemzeti Kamara Színház társulatának Himnusz az emberhez című előadása lesz, végül szentmisével zárjuk az estet. Mindenkit szeretettel látunk.
5. Jövő vasárnap (szeptember 14-én) a 10 órás szentmise keretében tartjuk a Veni Sancte-t, kezdjük az új plébániai tanévet. A 10 órás szentmisét követően közös ebédre várunk mindenkit a templomkertbe. Kérjük, hogy aki teheti, kis süteménnyel, gyümölccsel tegye teljessé a közös étkezést.
6. Előre hirdetjük, hogy az elsőáldozási felkészítés szeptember 22-én, kezdődik 16.30-kor hétfő vagy keddi napokon. Az érintetteket az időpontról értesítjük.
7. Szintén előre hirdetjük, hogy szeptember 27-én, szombaton este 20 órától táncos szüreti mulatság lesz a plébánián felnőtteknek és ifiknek. Részletek a hirdetőtáblán.
8. Szeptember utolsó napján (szept.30.) Szentlélek szeminárium indul plébániánkon. A közös tanítás, találkozás mindig kedden esténként 19-21 óra között lesz, amit naponként egyéni félórás imádság egészít ki. Jelentkezni lehet a hirdetőtáblán QR kód segítségével, a honlapon található link megnyitásával vagy papír alapon szeptember 21-ig. Mindenkinek nagy szeretettel javasoljuk, nagy megújulást tud hozni az életünkbe.
9. A tanév elejével megváltozott a hétköznapi szentmisék rendje. Szerdánként nem reggel, hanem este 6-kor van szentmise.
Tehát hétfőn, szerdán, pénteken este 6-kor; kedden, csütörtökön, szombaton reggel 7-kor lesznek a szentmisék.
- Szintén tanév elejétől a szentmiséken a liturgikus mozgás is változott. A liturgikus előírásokat megtartva, a felajánlási könyörgésre felállunk és a szentáldozásig állva vagy térdelve veszünk részt az áldozati cselekményben. Így fejezzük ki tiszteletünket az Isten iránt.