- A héten tanítási szünet van az iskolákban. A plébániai hittanos alkalmak is szünetelnek a gyermekeknek.
- Kedden este 7 órakor a Szentlélek szeminárium résztvevőit szokott módon várjuk a közösségi házba. A következő hetekben is a közös tanítás, találkozás mindig kedden esténként 19-21 óra között lesz.
- Pénteken (október 31.) 9 órától plébániánk új énekkara, a Lámpás tart próbát a közösségi házban, minden olvasni tudó, jó hangú résztvevőt szeretettel várunk, hangszereseket különösen is. Szentmisén első éneklésük november 16-án, vasárnap 10 órakor lesz.
- Szombaton mindenszentek ünnepe. Mindenszentek ünnepén szentmisén feltétlenül vegyünk részt. Templomunkban reggel 8-kor és este 6-kor lesz szentmise. Mindenszentek esti szentmiséje után a halottakért tartunk gyertyafényes ájtatosságot.
- Vasárnap, halottak napján, november 2-án, szokott rendben tartjuk a vasárnapi szentmiséket.
- Két hét múlva, november 9-én templomunk búcsúját fogjuk ünnepelni a 10 órás szentmise keretében. Vendégünk és a szentmise ünnepi szónoka Laurinyecz Mihály pap-professzor lesz. A 10 órás szentmisét követően közös ebédre várunk mindenkit. Kérjük, hogy aki teheti, kis süteménnyel, gyümölccsel tegye teljessé a közös étkezést.
- Már most jelezzük, hogy a plébániai nyári tábor 2026. július 22-26 között lesz Bonyhádon.
- Köszönjük, hogy hetek óta jobban figyelünk a liturgiákon történő mozgásra. A szentmiséken a felajánló könyörgésre felállunk és a szentáldozásig állva vagy térdelve veszünk részt az áldozati cselekményben.