Hirdetések 2026. április 12-19.

1.  Ma irgalmasság vasárnapja van. Az irgalmas Jézus képet kihelyeztük az ambó, azaz felolvasó állvány elé. Otthonainkat is járja át Jézus irgalmassága és szeretete. A hitvallás és Miatyánk elimádkozásával, teljes búcsút nyerhetünk.

2.  Ma vannak a parlamenti választások. A választáson feltétlenül vegyünk részt és szavazatunkkal olyan pártot, személyeket erősítsünk, akik a békét kívánják elősegíteni.

3.  A héten ismét lesznek hittanórák, szeretettel várjuk mind a gyermekeket, mind a felnőtteket a plébániai hittanos foglalkozásokra.

4.  Kedden este ismét lesz a „Biblia egy év alatt” csoportok találkozója. Az alkalom este ½ 8-kor a templomban kezdődik. Azokat is szeretettel várjuk, akik egyénileg kapcsoltak be a 365 napos programba.

5.  Pénteken 20-21 óra között Szentségimádást tartunk a templomban fiataljainkért.

6.  Jövő héten és két hét múlva a vasárnapi szentmisék után lesz plébániánk képviselőtestületi tagjainak megválasztása. Az online, illetve papíralapú szavazólapokon, a felsorolt személyek közül, többet, legfeljebb 14 személyt jelölhetünk, hogy közösségeinket a plébániai tanácsban képviseljék. A 23 jelölt bemutatkozó írását a levelezőlistán kiküldtük, hirdetőtáblán is megtalálhatjuk, sőt plébánia kiadványában is megjelentettük.

7.  Két hét múlva, április 25-én, szombaton buszos zarándoklatra megyünk Bény – Esztergom – Péliföldszentkereszt kegyhelyeket érintve. Jelentkezni ma estig lehetséges a sekrestyében vagy az irodában 7000 Ft befizetésével. A zarándoklat minimum 30 résztvevő esetén lesz megtartva.

8.  Előre jelezzük, hogy a tavaszi minitábor május 8-10 között lesz Bajóton, amire a 1-9 osztályos gyermekeket várjuk. Jelentkezni a levelezőlistán lévő linken lehet április 26-ig   https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfnXwx4lv0laxiu3RiEx9axCO5wcXYq8kKww_Qp_owBBfYr-A/viewform?usp=publish-editor Költsége 14,000 Ft

9.  A plébániai nyári tábor 2026. július 22-26. között lesz, Bonyhádon. Már lehet jelentkezni a kiküldött linken https://forms.gle/aSLoR8b1PwQcwN6Y6, vagy a plébánia honlapján keresztül. Költsége: felnőtteknek 65 ezer Ft. A jelentkezést minél előbb, de legkésőbb május 15-ig kell megtennünk.