1. Ferenc pápa, négy évvel ezelőtt, megalapította a Nagyszülők és Idősek Világnapját, amit mindig július negyedik vasárnapján – tehát mai napon – tartunk, (Szent Anna és Joachim emléknapjához (július 26.) közel. Idén tehát negyedszer üljük a Nagyszülők és Idősek Világnapját.) Imádkozzunk a nagyszülőkért és az idősekért és ajánljuk őket különösen az Úristen kegyelmébe, legyen sok örömük gyermekeikben, unokáikban. Az Apostoli Penitentiária határozata szerint a szokott feltételek teljesítésével ma teljes búcsút nyerhetnek az idősek és akik velük kapcsolatban az irgalmasság cselekedeteit (akár látogatás) végzik.
2. Pénteken elsőpéntek lesz.
3. Augusztus végéig a vasárnapi 10 órás szentmisék elmaradnak. Addig a reggel 8 vagy este 6 órás szentmiséket javasoljuk.
4. Figyeljünk arra, hogy a nyári időszakban is méltó legyen öltözetünk a szent helyhez. Templomban olyan ruházatban jelenjünk meg, amely hasfalat, a hátat, a vállat, sőt a felsőkart is eltakarja. Férfiaktól a hosszúnadrág is elvárt.