Jelenések könyve
A könyv műfaja apokaliptika. Az apokaliptika a prófétai igehirdetésben gyökerezik, de attól egy szempontból jelentősen eltér. A prófétákat elsősorban saját koruk, saját jelenük érdekelte, s ha a jövőről beszéltek, akkor azt azért tették, hogy a jelen megjobbítására figyelmeztessenek: ha nem tértek meg, ez lesz a sorsotok. Az apokaliptikát viszont maga a jövő érdekli, ilyen művek általában nagy veszélyben, üldözések idején születnek, és mondanivalójukat úgy rejtjelezik, hogy azt csak a beavatottak értsék, de a külső ellenség nem. A jelen valóság annyira szörnyű, megváltoztathatatlan és kilátástalan, hogy az apokaliptika a végidőben keres vigasztalást, megerősítést. A jövőből tekintve nagyobb horizontban láttatja a jelen borzalmait, arra hívja fel az olvasót, hogy Isten végső döntésére alapozza saját döntéseit. Az apokaliptikus műveknek gyakran politikai töltetük is volt. Jellemző rájuk a titkos számok, színek, jelképes állatok említése, valamint a látomásokat magyarázó angyal megjelenése.
A Jelenések könyvének első részében fiktív leveleket találunk, ezek nem valóságosan elküldött üzenetek, hanem irodalmi alkotások, a könyv részei, melyek gyakran utalnak a könyv későbbi látomásaira (pl.: „Ezt mondja, aki a kétélű hegyes kardot tartja”). Ezekből a levelekből kitűnik, hogy a Jelenések könyve a kívülről és belülről szorongatott kisegyházakhoz szóló üzenet. Eretnek tanítások ütik fel a fejüket, sok gondot okoznak a vándortanítók, konfliktusban állnak a pogány világgal, és keserű tapasztalataik vannak a zsidókkal is.
A könyv képanyagának nagy részét az Ószövetség ihlette, de több Újszövetségi hely is felfedezhető benne. Ez a képanyag ismert volt a címzettek előtt, nem kellett minden részletét megmagyarázni. A képek sokféleségükben gyakran ugyanazt a helyzetet jelenítik meg más-más oldalról. Ezekielre megy vissza a szivárvány, a négy élőlény, a zafír, a könyvtekercs megevése. A tengeri vadállat emlékeztet a Dániel könyvében szereplő tengerből felemelkedő vadállatokra, az istenellenes hatalom szimbólumaira. Ezekiel prófétától származik a választottak megjelölése, a templom felmérése, a Góg és Magóg elleni harc, a paradicsomi fák és folyók, míg a pecsétek látomás négy lovasa Zakariás prófétát idézi. A jelképes számok általában szintén ószövetségi eredetűek. A három és fél a hetes fele, az üldözés ill. a megpróbáltatás idejére utal Dániel próféta könyvében. Tökéletlen időt jelent: a végső beteljesedés előtti korszak a szenvedés ideje lesz. A 144 ezer 12-szer 12 ezer, Izrael 12 törzsének teljességét jelenti, nem az üdvözültek teljes száma, csak az Izraelből üdvözülők mennyisége. A pogány népek közül üdvözülők száma megszámlálhatatlan. Izrael törzseinek felsorolásából Dán törzsét kihagyta a látnok, mert ők bálványimádók lettek, és egyes hagyományok szerint tőlük származik majd az antikrisztus.
A Jelenések könyvében sok kortörténeti utalás is van. A hétfejű vadállaton ülő parázna asszony a hét dombon épült Rómát jelenti (a városokat általános szokás volt nőkkel megszemélyesíteni, s a városok védő istenei is általában nők voltak). A korabeli prostituáltakra fel volt írva a nevük (a könyvben a vadállatra van név írva), s díszes ruhájuk, ékszereik is olyanok voltak, mint a könyvbeli asszonyé. A bíbor szín is Rómára utal. Azt a Rómát, amely akkor a világ ura volt, amelyre felnéztek, mint a béke és rend megteremtőjére, a látnok részeg prostituáltnak, vadállatnak ábrázolja, amely a vértanúk vérét issza. Leleplezi a birodalom erkölcstelenségét és zsarnokságát, és meghirdeti számára (és minden hozzá hasonló hatalom számára) a végső pusztulást.
A vadállat száma 666. A hatos szám eggyel kevesebb, mint a tökéletességet jelképező hét, tökéletesnek akar látszani, de mégsem az. A 666 a negatív tökéletesség, a teljes tökéletlenség kifejezője. A számot különféle római császárokkal próbálták meg azonosítani, az egyik értelmezés szerint Nérót jelenti, ha ugyanis összeadjuk a „Néró császár” kifejezés héber megfelelőjében szereplő betűk számértékét (a héberben minden betűhöz tartozott egy számérték is), 666 jön ki. A keresztényüldöző, őrült zsarnok az istentelen és erkölcstelen uralkodó szimbóluma lett a korabeli közgondolkodásban. Halála után még sokáig rettegtek attól birodalom szerte, hogy mégsem halt meg, hanem a pártusok (Róma akkori legnagyobb ellenfelei) élén vissza fog térni, és megtámadja az országot. Valószínűleg erre a rettegő várakozásra utal a Jelenések könyve akkor, amikor a vadállatot úgy festi le, mint ami volt, már nincs, de vissza fog térni, ő lesz a hét közül való nyolcadik, vagyis a hét császár közül az egyik, aki visszajön.
A Sárkány és az asszony harcának leírására hathatott a görög mitológia, Apolló születésének története. Anyját, Létót a Python nevű kígyó (sárkány) fenyegeti, mert tudja, hogy Apolló el fogja tőle ragadni a leghíresebb szentélyt és jóshelyet, Delphit. A kígyó üldözi Létót, ám az északi szél és Poszeidón, a tenger segítenek a vajúdó asszonynak. Végül a jóslat, amitől Python rettegett, beteljesedik, Apolló később valóban megöli a kígyót. A magát művésznek tartó Néró sokszor tetszelgett Apollón szerepében. Krisztus és a Sátán, ill. az Egyház és a Sátán küzdelme jelenik meg itt, amely a beteljesedésig fennálló időben mindvégig folytatódik. A látnok kifejezi, hogy a vadállat ereje már megtöretett. Az asszony a tizenkét csillaggal az Egyház szimbóluma, akinek gyermekei a pusztában élnek, a sárkánytól szorongattatva. Azonban az asszony utal Máriára is, ő az ősevangéliumban szereplő ígéret, akinek ivadéka eltiporja az őskígyó fejét, ő az Izajásnál megjövendölt szűz, aki fogan és fiút szül.
A szárazföldi vadállat leírása sokban emlékeztet az asziarkhoszokra, Ázsia provincia vezetőire, akik a Jelenések könyvének címzettjeit (a kisázsiai városokban élő keresztényeket) szorongatták. A kisázsiai hatóságok túlbuzgó módon követték a császár keresztényellenes utasításait, és minden erővel terjesztették a császár személyi kultuszát. A pénzekre a császár képe és isteni titulusai kerültek („…senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét” Jel 13,15), megkövetelték a császárszobrok kultikus tiszteletét („…hogy megölje azokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra előtt” Jel 13,15). A „Babilont” (Rómát) elpusztító sereg leírásában szintén számos konkrét utalás van. A kék-sárga a pártusok színei voltak, s a nyíl az ő legfőbb fegyverük. A könyvbeli megkötözött, majd a hatodik harsonaszóra feloldott négy angyal az Eufrátesznél volt, ez volt a határfolyó Róma és a pártus birodalom között. Úgy látszik, a látnok két döntő csatát képzel el a végső időkben, az elsőben Néró (a vadállat) a pártusok élén legyőzi Rómát, a másodikban a vadállat és a világ összes istenellenes erői szenvednek vereséget a Báránytól.
A könyv üzenete talán legvilágosabban a könyvtekercs látomásban fogalmazódik meg. A tekercs a jövő eseményeit tartalmazza, a pecsétjeit feltörni annyit jelent, mint ezeknek az eseményeknek a megtörténtét okozni. A pecsétek feltörésekor ezek a végső beteljesedést elhozó események következnek be egymás után. A megölt, de mégis élő Bárány az, aki képes feltörni a pecséteket. A történelem ura nem a hatalmas Róma, nem a vadállat és csatlósai, hanem a Bárány. Egyedül Ő, az Ő áldozata viszi előre a történelem kerekét. A történelmet nem a pénz, a hatalom, nem a győztes csaták viszik előre, hanem a Bárány, és akik Őt követik, azok, akik szeretettel élnek, akik belevetették jóságukat a világ szántóföldjébe. Általuk lesz a világ egyre szebb és emberhez méltóbb. A látomás végén a Bárányt a császárt megillető felkiáltásokkal köszöntik.
A két tanú látomása Illést és Mózest juttatja eszünkbe (tüzet hívnak le az égből, bezárják az eget, a vizet vérré változtatják, csapásokkal sújtják a Földet, az égbe ragadtatnak). A látomás a keresztény vértanúkat, akiknek holtteste sokszor ott hevert a városok utcáin, az Ószövetség legjobbjaihoz hasonlítja. A vértanúk nem szerencsétlen emberek, akiket eltapostak, hanem hősök, a Biblia legnagyobbjainak követői. Ők fogják ítélni a világot.
A Bárány kísérete, akik követik őt, akár a halába is, szüzekből áll. A bálványimádást a Biblia gyakran paráznasághoz hasonlítja. A Bárány leghűségesebb követői, a vértanúk, akik nem borultak le a vadállat előtt, ők ebben az értelemben szüzek. Nekik a könyv egy külön jutalmat ígér, az ezeréves országot. (Ez az ígéret sokáig útjában állt a könyv kánonba való felvéltének, de az egyházatyák, elsősorban Órigenész és Szent Ágoston munkája nyomán az egyház szimbolikusan értelmezi az ezeréves országot. Ennek ellenére az első ezredforduló előtt világszerte elmélyült a közeli világvége várása.) A Bárány követői az üvegtengeren állnak, és Mózes énekét éneklik. Mint valaha a Vörös tengeren átkelt választott nép, a vértanúk egy új kivonulás hősei, győztek a kínok tengerén, énekelve várták a halálát a cirkusz arénájában. Babilon, a nagy vadállat, a parázna asszony, aki eltiporja és megrontja a népeket, pusztulásra van ítélve. Egy másik város, az új Jeruzsálem, Isten menyasszonya lesz a történelem beteljesedése. A könyvben Isten hangját kétszer halljuk, a legelején és a legvégén. A történelem végső szavát a Teremtő fogja kimondani. A Jelenések könyve tehát nem rejtjelezett előrejelzés az elkövetkező korszakokról és eseményekről, hanem egy monumentális freskó, bibliai és korabeli szálakból szőve, a történelem lényegéről, igazi erőiről. A történelem lapjait a Bárány emeli és dönti le, Ő vezet el a beteljesedésre.
„Amint odafordultam, hét arany gyertyatartót láttam, a gyertyatartók közt pedig az Emberfiához hasonlót. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a lobogó tűz, lába, mint a kohóban izzó sárgaréz, hangja, mint a nagy vizek zúgása. Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű hegyes kard tört elő, arca pedig olyan volt, mint a teljes erejében ragyogó nap. Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: “Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. Nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai. Írd le hát, amit láttál, a jelent és ami ezután történik.” (Jel 1,12-19) A kép az Angers-ban (Franciaország) őrzött középkori faliszőnyeg egyik részlete. A faliszőnyeg a Jelenések könyvének jeleneteit ábrázolja, eredetileg nagyjából 700 négyzetméteres lehetett. Ma nagyjából kétharmada van meg, a többi a francia forradalom alatt pusztult el, amikor szétvágták, és takarónak használták. A szőnyeg az 1300-as évek végén készülhet királyi megrendelésre, de azt nem tudjuk, hol volt kiállítva, az is lehet, hogy csak alkalmanként, esetleg a szabad ég alatt tartott ünnepségek alkalmával akasztották fel.
A Bárány imádása, a Hubert és Jan van Eyck festette genti szárnyasoltár részlete. Előtérben az élet vizének forrása, a háttérben balról a férfi, jobbról a női mártírok közelednek a Bárány felé.