Szent Júdás levele
A szerző Jakab testvérének mondja magát, akin a hagyomány szerint azt a Jakabot értjük, akit a Biblia az Úr testvérének nevez, és aki Jeruzsálem első püspöke volt. A testvér szó valójában unokatestvért jelent, így érthető, hogy Jakab két unokatestvére, Jézus és Júdás egymással nem volt vérrokonságban, mivel az egyik az anyai, a másik az apai ágról származhatott. Júdás nem tartozott az apostolok közé (a Júdás Tádéval való azonosítása téves), de még az sem biztos, hogy ismerte az Urat, sőt, akár generációnyi idő is elválaszthatta tőle. A levél keletkezési ideje az első század utolsó negyede, ami azt valószínűsíti, hogy a szerző legfeljebb gyermek lehetett Krisztus földi életének idején, de akár később is születhetett.
A levél sugalmazott voltát többen is kétségbe vonták, de az egyházatyák és az első zsinatok egyöntetűen kánoninak tekintették, csakúgy, mint a Júdás levélből sokat merítő második Péter-levelet. A kanonikussággal szemben megfogalmazott kételyeknek az adott okot, hogy a szerző több apokrif iratra is hivatkozik a szövegben, s egy olyan eseményre is utal (Mihály arkangyal és a Sátán vitája Mózes holtteste felett), mely nem szerepel a Bibliában. Néhány írásmagyarázat Zakariás könyvének egy látomását véli felfedezni ebben az eseményben, csak ott Józsue főpap áll az Úr előtt, mellette az Úr angyala és a Sátán: „Megmutatta nekem Józsue főpapot, amint az Úr angyala előtt állt. Jobbján a sátán állt, és vádolta. Az Úr angyala ezt mondta a sátánnak: Parancsoljon neked az Úr, sátán, parancsoljon neked az, aki kiválasztotta Jeruzsálemet!” (Zak 3,1-2) Mások úgy vélik, hogy a Mózes mennybemenetele című apokrif irat lehet a jelenet forrása, egy feltehetőleg a Kr. e. első századból származó zsidó könyv, melynek ma csak egy latinra fordított töredékét ismerjük.
A levélben emlegetett Hénoch a Teremtés könyvében szerepel, egyike a vízözön előtti ősatyáknak. Mivel éveinek száma összesen 365, annyi, amennyi az év napjainak száma, és az írás nem mondja, hogy meghalt, zsidó legendák sora fonódott az alakja köré. („Hénoch egész életkora 365 évet tett ki. Isten színe előtt járt, aztán nem volt többé, mert Isten elvitte.” Ter 5,23-24) Azt tartották róla, hogy ő találta fel a számolást, a csillagvizsgálást, az írást és mindenféle titkos tudományt. A neve alatt fennmaradt apokrif irat (melyet az etióp egyház kánoninak tekint) tartalmát Hamvas Béla így foglalta össze:
Hénoch könyve az első emberiség pusztulásának, az özönvíznek előzményeiről szól. A próféta elmondja, hogy az angyalok, a Felvigyázók egy része Azazel főangyal vezetése alatt az eget elhagyta és az emberek leányaival meg nem engedett viszonyt kezdett. A szerelmi viszonyból óriás lények születtek, akik az emberek minden javát felemésztették, bűnt bűnre halmoztak, erőszakos tetteket követtek el annyira, hogy a föld segítségért az éghez kiáltott. Hénochnak, akit a könyv igaz embernek es az igazság hirdetőjének nevez, ebben az időben angyali hírnök jelent meg. A hírnök megparancsolta, hogy menjen a bukott Felvigyázókhoz és közölje velük az Ég Urának ítéletét: Vigyázzanak a bukott Felvigyázók, mert szörnyű bűneikre nincs bocsánat s elkövetkezik az idő, amikor örök kárhozatra fognak vettetni. Amikor a Felvigyázók az ítéletet meghallották, meghökkentek. Elfogta őket a rémület s a rettegés. Megkérték Hénochot, hogy nevükben írjon az éghez könyörgő iratot és eszközöljön ki számukra bocsánatot. Hénoch az iratot elkészítette, a pusztaságba ment s ott hangosan felolvasta. Az ég angyalai elragadták, felvitték a szellemek birodalmába és az Úr színe elé állították. A Királyok Királya lángoló tűzpalotájában a könyörgésre élő szóval válaszolt és a Felvigyázóknak azt üzente: Nektek kellett volna az emberekért könyörögni, nem pedig az embereknek értetek. A kérést elutasította és a kárhozat ítéletét megerősítette. A Felvigyázókat arra ítélte, hogy megkötözve örök időkre a föld mélyére vettessenek. Gyermekeiket, az óriásokat pedig arra, hogy örök idők végén kárhozzanak el, addig pedig álljanak “törvényen kívül”. Ezután az ég angyalai Hénochot körülvezették a túlvilági birodalmakon, a tűzországon, a szelek kamráján át. Látta az oszlopokat, amelyek az eget tartják, a világ legkülső részét, az angyalokkal szemtől szembe állt, látta a kaoszt, az ítélet csarnokát, az üdvösség fáját és az igazság kertjét.
Júdás levelének címzettjeiről nem lehet eldönteni, hogy zsidókeresztények-e vagy pogány gyökerekkel rendelkeznek. A levél a betolakodóktól óv, akik magukat ugyan kereszténynek mondják, és részt is vesznek a keresztény szertartásokon, mégis szabados életvitelűek, hamis tanokat vallanak, s így veszélyt jelentenek az egész közösségre.
Luca Signorelli: Mózes halála (1481-2). A freskó a vatikáni Sixtusi kápolnában látható, és Mózes halálán kívül életének utolsó eseményeit is megörökíti. A kép jobb oldalán Mózes felolvas az őt figyelmesen hallgató tömegnek. Lábánál a Frigyszekrény, benne a törvény két táblájával. A bal oldalon Mózes átadja a hatalmat Józsuénak. A kép hátterében Mózes a hegyen áll, és az angyal társaságában nézi az Ígéret földjét, ahová ő már nem léphet be. A háttér bal oldalán a zsidók siratják a halott Mózest. Mivel a Mózes haláláról szóló zsidó apokrif iratokat csak a legutóbbi évszázadokban találták meg, így az európai képzőművészet Mózes halálát csak a Tórából vett szöveg alapján ábrázolta, nyoma sincs annak a festményeken és szobrokon, amire a Júdás levél utal: Mihály arkangyal és a Sátán vitájának.
Domenico Antonio Vaccaro 1678-1745): Mihály arkangyal legyőzi a Sátánt. Mihály arkangyal és a Sátán ellentéte kedvelt témája a képzőművészetnek, itt egy itáliai barokk szobrász megfogalmazásában látjuk. A Sátán szárnya jelzi, hogy valamikor angyal volt, a testén tekergő kígyó pedig a bűnbeesésben játszott szerepére utal.
A hét arkangyal egy 19. századi orosz ikonon. A dicsfénnyel körülvett Jézus mögött áll Mihály, elöl balra Gábriel, jobbra Rafael. A többiek neve nem szerepel a Bibliában, elsőként az apokrif Hénoch könyve sorolja fel őket.