A Kolosszeieknek írt levél
Kolossze a mai Törökország belsejében, hegyvidéki területen feküdt, lakói juhtenyésztésből éltek. Mivel a város a Szíriából Efezusba, a nagy tengeri kikötőbe vezető kereskedelmi út mentén feküdt, termékeit messze földön is értékesíteni tudta, így lakói meglehetősen gazdagok voltak. A város népessége főleg frígiaiakból állt, akik mellett görögök és zsidók éltek nagyobb számban.
Kolosszétól nem messze, mindössze 17 km-re feküdt Laodicea, mely Pál apostol idejében már fontosabb város volt, mint a hegyre épült Kolossze. Mindkét város elpusztult Nero császár idejében egy földrengésben, de Laodiceát újjáépítették lakói. A Kolosszei levélben van egy utalás arra, hogy az apostol a laodiceaiaknak is írt egy levelet, ez azonban nem maradt fenn (bár egyes bibliakutatók úgy vélik, hogy a laodiceaiaknak szóló levél nem más, mint amit mi Efezusi levélként ismerünk).
Pál apostol soha nem járt Kolosszéban, az ottani egyházközséget egyik tanítványa, feltehetőleg a levélben is említett Epafrász alapította, aki hírt hozott a római fogságban lévő apostolnak a kolosszeiek hitbéli tévedéseiről. Pál apostol erre a hírre egy levéllel reagál, majd később újra összefoglalja nézeteit az Efezusiaknak szóló levélben. E két levél egyik központi témája az a tanítás, hogy az Egyház Krisztus teste, ill. ennek továbbvitt hasonlata: Krisztus az Egyház feje. Első pillantásra ez magától értetődő továbbfejlesztése az első képnek, ám mégis ellentmondást hordoz. Szent Pál a Krisztus teste képpel egy radikális egységet próbál kifejezni. Amikor azonban azt állítja, hogy Krisztus a fej, mi vagyunk a tagok, távolság jön létre a fej és a tagok között, amit az apostol később igyekszik áthidalni. A fogságból írt levelekben először nem is a testtel kapcsolatban használja a fej szót, hanem önállóan: „Ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol 2,10). Hogy ezt a páli állítást jobban értsük, vissza kell mennünk azokhoz a tévtanokhoz, melyek ellen a Kolosszei és Efezusi levél küzd. Ebben az időben voltak olyan elképzelések, hogy az anyagi világ („a világ elemei”) démonok uralma alatt áll. Úgy gondolták, hogy a démonok különböző szférákat uralnak, a Föld körül levő levegőnek ők a fejedelmei, az anyagi világ így ki van véve Isten uralma alól. Ezért óvakodni kell az anyagi világtól („ne nyúlj hozzá, ne ízleld, ne érintsd” – Kol 2,21), mert mindaz, ami az anyaggal kapcsolatos, számunkra veszélyes, szennyes. Akik így gondolkodtak, próbálták mindenféle szertartásokkal távol tartani a démonokat („ünnepek, újholdak, szombatok” – Kol 2,16).
Az apostol ezzel szemben azt állítja, hogy „Krisztus feje minden uralomnak és hatalomnak” (Kol 2,10). Krisztus a mindenség uralkodója, aki legyőzte ezeket a hatalmasságokat. A Kolosszei levél első fejezetében olvasható himnusz („Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte …” Kol 1,15-20) arról szól, hogy Krisztus az egész Kozmosz ura, az anyagi világ is, a „trónusok, uralmak, fejedelemségek” is Őáltala lettek. A Kolosszei levél himnusza szerint Krisztus nyilatkoztatja ki az egész mindenségnek a titkát. A tökéletes gnózis, a „megismerés teljes gazdagsága, az Isten titka” maga Krisztus. Aki ismeri Krisztust, az ismeri az egész anyagi világot. A megváltás itt válik kozmikus fogalommá Szent Pál teológiájában.
Nyilvánvaló, hogy amikor megjelenik a hasonlat, hogy Krisztus a fő, ez elkerülhetetlenül kapcsolatba kerül azzal a másik képpel, mely már a korábbi levelekben is megjelent, ti. hogy mi Krisztus teste vagyunk. A kettőt Szent Pál összekapcsolta, hangsúlyozva a fő és a tagok egységét, mégpedig orvosi kifejezésekkel. A görögök azt gondolták, hogy az emberi élet központja a szív, de voltak olyan nézetek is, hogy az agy. Amikor Szent Pál a fejről beszél, akkor olyan hasonlatokkal is él, hogy a fej az, ami az egész testet irányítja és élteti, idegekkel és inakkal tartja össze, és erőt ad neki a növekedéshez.
Még tovább vezeti a gondolatot Szent Pál, amikor a „teljesség” szót is beépíti a hasonlatba. A tejesség (görögül pléróma) szakkifejezésnek tűnik, mindenféle magyarázat nélkül jelenik meg a Kolosszei levélben, úgy tűnik, a korabeli olvasók értették a jelentését. A már említett himnusz, miután kifejtette Krisztus primátusát az egész teremtés felett, egy másik primátusról is akar szólni. A himnusz második fele arról szól, hogy Krisztus elsőként támadt fel a halottak közül, így ő elsőszülött az emberek között, feje az Egyháznak. „Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben.” (Kol 1,19-20) A himnusznak ez a második fele tehát Krisztus üdvtörténeti szerepét és annak végső távlatát (ég és Föld) fogalmazza meg. Ebben az összefüggésben használja az apostol a pléróma szót. A korabeli filozófia a plérómát az anyagi világgal kapcsolatban használta. A sztoikusok és a misztériumvallások is beszélnek arról, hogy Isten betölti a világot. A sztoikus filozófus, Seneca írja: „Bárhová fordulj, Őt fogod látni feléd jönni, semmi sem nélkülözi Őt, a művét Ő maga tölti be.” Isten teljessége a világ, mert Isten betölti azt. A világ teljessége Isten, hiszen Ő a forrása és a végcélja. Ezek a gondolatok az Ószövetségből is visszacsengenek, s erre utal Szent Pál is, amikor a pléróma, teljesség szót használja. Valamilyen módon az egész kozmosz Krisztus teljessége, Krisztus betölti a mindenséget, Krisztus műve kozmikus méretű. A kolosszei tévelygők Krisztusnak az anyagi világ, a világ elemei felett való uralmát vonták kétségbe, ezért hangsúlyozza az apostol Krisztus megváltó művének kozmikus távlatát.
A Kolosszei levél kezdete egy 1481-ben, Nürnbergben nyomtatott könyvből. A könyvnyomtatás ebben az időben még gyerekcipőben járt (csak harmincévnyi múltra tekinthetett vissza), színes betűket még nem tudtak nyomtatni, így a kész ívekre kézzel festették rá a díszes kezdőbetűket, és kézzel jelölték meg a mondatkezdő betűket pirossal. A nyomdász használta még a kéziratokban szokásos rövidítéseket is, itt pl. a Paulus apostolus szavak –us végződését egy kis 9-esre hasonlító jellel helyettesítette.
Laodicea és Kolossze
Ma egyik város sem látható, Laodicea helyén néhány kő jelzi az egykori gazdagságot, Kolossze romjai pedig teljes egészében a föld alatt rejtőznek, régészeti kutatás itt soha nem folyt.
Laodicea egykori főutcája ma. A városban népes zsidó kolónia élt, melynek tagjait még Babilonból telepítették oda a Kr. e. 2. században. Gazdagságukat jól mutatja, hogy a Kr. e. első században évi 9 kg aranyat küldtek a jeruzsálemi templom számára. A város fő bevételi forrása a gyapjútermelés volt (csakúgy, mint Kolosszéban), a puha, hollófekete színű gyapjú messze földön híres és keresett volt.
A város neve a Jelenések Könyvéből is ismert, a hét egyházhoz (egyházközséghez) írt levelek sorában a laodiceai az utolsó. A város kemény ítéletet kap: „Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból. Azt mondod: Gazdag vagyok, dúsgazdag, nincs szükségem semmire. – Nem látod, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen?” (Jel 3,14-17) Vannak kutatók, aki úgy gondolják, ez a „langyosság” egy nagyonis kézzelfogható hasonlat, ti. Laodicea a várostól több kilométerre lévő forrásokból kapta a vizet. Ezek a források forrók voltak, és ásványi anyagokban gazdagok, de mire a városba ért a víz, langyosra hűlt, gyógyító erejét már elvesztette, és inni sem volt kellemes. A közeli Kolossze ezzel szemben híres volt tiszta vizű, hideg forrásairól.
Agyagból készült vízvezetékcső az egykori Laodicea romjai között. A víz kalciumban gazdag volt, így a vezetékben sok vízkő rakódott le, ezért gyakran kellett tisztítani. A tisztítónyílásokat kövekkel fedték be.
Kolossze romjaiból ma semmi nem látható, régészeti feltárást itt soha nem végeztek.
Szent Mihály arkangyal csodája Konában. 15. századi orosz ikon. Az ortodox tradícióban Kolossze másik közkeletű neve, Kona maradt meg. A legenda szerint állt itt egy Mihály arkangyal tiszteletére emelt szentély, amit a pogányok el akartak pusztítani úgy, hogy egy folyót eltérítettek a medréből. Az arkangyal azonban megvédte a szentélyt, egy villámcsapással kettéhasított egy sziklát, mely eltorlaszolta a folyó útját. A csoda emlékét szeptember 6-án ünnepli az ortodox egyház, s a csoda tiszteletére emelt moszkvai székesegyház volt az orosz cárok hagyományos keresztelési helye a Kremlben.
Gnózis
A görög szó annyit tesz: tudás. Ezzel a szóval szokás összefoglalni azt a kereszténységből induló, de miszticizmusba és eretnekségbe torkolló eszmeáramlatot, melynek követői egy titkos tudás birtokosának gondolták magukat. A gnoszticizmus nem volt egységes nézetrendszer, voltak benne olyan iskolák, tanítások, melyek inkább a miszticizmusra tették a hangsúlyt (ilyen iskola követője lehetett a Bibliában is megemlített Simon mágus), mások közelebb állnak a hellenista filozófiához. Közös jellemzőjük, hogy a világban lévő rossz okát keresik, és arra a következtetésre jutnak, hogy a világban két princípium van, a jó, azaz Isten, és a rossz, azaz az anyag, a megváltás pedig nem más, mint a lélek kiszabadítása a rossz anyag rabságából. Ebből a gondolatmenetből azután a gnósztikus szekták a történelem folyamán két egymással élesen ellentéte következtetésre jutottak, voltak olyan csoportok, melyek szélsőséges aszkézissel próbálták legyőzni az anyagi világot, mások viszont hedonista kicsapongással próbálták megtörni az anyag hatalmát.
