A Filippieknek írt levél
A filippi egyházközséget második missziós útján, Kr. u. 51-ben alapította Szent Pál, majd még kétszer, 57-ben és 58 húsvétján is felkereste őket. Ahogy az apostol leveleiből látszik, ez az egyházközség volt a szívének legkedvesebb, mindvégig becsülte és kedvelte őket, és a filippi hívektől még pénzadományt is hajlandó volt elfogadni. A nekik szóló levélnek is ez az adomány volt az előzménye, Pál római fogságának idején (61-63 között) írta a levelet, és azzal az emberrel küldte el, aki a pénzt hozta neki. A levél az apostol legmelegebb, legszívélyesebb levele, a keresztény tanítás költői szépségű összefoglalása, a levél egy része feltehetőleg egy ősi himnusz szövege. (Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.Fil 2,6-11)
Filippi
Filippi ma romváros Észak-kelet Görögországban, közel a bolgár határhoz.
Nevét a világhódító Nagy Sándor apjáról, II. Fülöpről (Philipposzról) kapta, aki Kr. e. 360-ban megnagyobbította a makedón kisvárost. A lakóknak később is szerencséjük volt az uralkodókkal, ugyanis Augustus a Filippi melletti mezőkön győzte le két vetélytársát, Brutust és Cassiust, s lett ezáltal Julius Caesar egyedüli örököse a trónon, a római birodalom császára. Mindez Kr. e. 42-ben történt, s Augustus uralkodása alatt mindvégig különös figyelmet szentelt a helynek, ahol szerencsecsillaga feljött, így Filippi római kolónia lett, és nagy helyőrség állomásozott benne.
Augustus – római szokás szerint – miután befejezte hadjáratait, a veteránokat nagy tömbökben telepítette le, és adott nekik földet, amin gazdálkodhattak (természetesen nem ők dogoztak, hanem a rabszolgák, a görög és latin emberek számára a munka megalázó volt, amit nem tartottak méltónak egy szabad emberhez). Feltehető, hogy az elitalakulat, az ún. praetoriánus gárda egy része leszerelése után Filippibe kötözött. A város hajdani gazdagságát adó közeli arany- és ezüstbányák ekkorra már kimerültek, de még mindig kereskedelmi központnak számított, s lakói az itt állomásozó római helyőrség ellátásából is tisztes jövedelemre tettek szert.
A képen egy Kr.u. első századból való reliefen Augustus praetoriánus testőrsége látható. Az egység neve onnan származik, hogy eredetileg a hadsereg parancsnoka, a praetor sátránál álltak őrt a legtekintélyesebb polgárok, így ez a csapat lett a sereg legelőkelőbb alakulata.
A város lakóinak fele latin volt, a maradék pedig görög és makedón, valamint kevés keleti bevándorló. Szent Pál korában zsidók is éltek a városban, de saját zsinagógájuk nem volt, ami arra mutat, hogy kevesen voltak és szegények lehettek. Zsinagóga hiányában a szombati istentiszteletet a folyóparton tartották (a mózesi törvények előírták a rituális mosakodást a szombati ima előtt, ehhez pedig élő, azaz folyóvízre volt szükség), ezért ment Szent Pál is a folyópartra miután megérkezett a városba: „Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert úgy véltük, hogy ott van az imádkozóhely. Leültünk és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz.” (ApCsel 16,13 – a szöveg itt többes szám első személyben beszéli el az eseményeket, feltehetőleg azért, mert ekkor az Apostolok Cselekedeteinek írója, Lukács is Pállal tartott.)
A Gangitisz folyó, melynek partján Pál találkozott a városban élő maroknyi zsidóval, köztük egy Lídia nevű bíborárus asszonnyal, aki elsőként keresztelkedett meg, és aki a házába fogadta az apostolt.
Pál apostol Filippiben összeütközésbe került néhány gazdag rómaival, akik az apostol hittérítésében üzleti konkurenciát láttak, és fellármázták Pál ellen a város lakosságát. Az elöljáró nyilvánosan megvesszőztette majd ítélet nélkül börtönbe vetette Pált és kísérőjét, Szilást, ahonnan egy földrengés szabadította ki őket. Pál csak ekkor árulta el, hogy római polgár, amitől az elöljáró nagyon megijedt, mivel akár a hivatalába is kerülhetett volna, ha kiderül, hogy olyan büntetéseket rótt ki, amit a jog nem enged meg római polgárok ellen alkalmazni.
