Jónás könyve
Jónás könyve különbözik a többi prófétai könyvtől, mivel nem összegyűjtött prófétai mondásokat tartalmaz, hanem egy elbeszélést. Az ehhez hasonló történetek az íróprófétákat megelőző korra voltak jellemzők, a Királyok könyve többet is megőrzött közülük, melyek Illés és Elizeus életéről szólnak. A főszereplő, Jónás nevét is a Királyok könyvéből vette a szerző ([II. Jerobeám] volt az, aki helyreállította Izrael határait az Ematba vivő úttól egészen a puszta tengeréig, az Úrnak, Izrael Istenének szava szerint, amelyet szolgája, Amittai fia, Jónás, a gát-heferi próféta által hallatott.2Kir 14,25), s ezzel egy olyan korszakba helyezte a történetet, amikor Ninive valóban virágzó város volt. A szöveg gondos vizsgálata azonban arról tesz tanúságot, hogy a szerző a nevén kívül semmit nem tudott Ninivéről, csak általánosságokat ír róla, és inkább egy városállamnak mutatja be, mint az asszír birodalom fővárosának, vagyis Jónás próféta könyve sokkal később született, mint az elbeszélés által sugallt Kr. e. 8. század, II. Jerobeám kora. A könyv teológiai, nyelvi és irodalmi sajátosságai arra utalnak, hogy a mű a fogság után készült, legvalószínűbben a Kr. e. 4. században.
A mű szerzője a zsidók és idegenek viszonyának kérdését járja körül, mely a fogság után a közösség egyik legfontosabb problémájává vált. A fogságtól kezdve a zsidók mindvégig idegen államok uralma alatt éltek, a térségben egymást váltották a hódítók, amit csak súlyosbított az edomitákkal és a szamaritánusokkal szembeni állandó ellenségeskedés. Ilyen körülmények között érthető, hogy a zsidó közösség Isten uralmának legfőbb akadályát az idegenekben látta, és a prófétai jövendölésekben bízva várta a pogányokon beteljesedő ítéletet. Az elzárkózás, az idegenektől való tartózkodás politikája Ezdrás és Nehemiás reformjaival vette kezdetét, majd az ezt követő időkben egyre csak erősödött. Ebben a háttérben különös bátorsággal hirdeti a Jónásról elnevezett könyv Isten egyetemes üdvözítő akaratát, mely kiterjed a pogányokra is. Az elbeszélés rokonszenvesnek mutatja be a pogányokat, a hajósokat, Ninive királyát és népét, akik készségesen meghallgatják Isten szavát, míg mindezt nem tapasztaljuk a zsidó Jónás ábrázolásánál, aki vonakodik teljesíteni az Úrtól kapott megbízatást, majd rosszallja az Úr megbocsátó szeretetét.
A könyv műfaja novella, elbeszélés formájában adott tanítás. Az események és a szereplők típusokat képviselnek, és nem konkrét helyzeteket vagy személyeket jelenítenek meg. Ninivének és lakóinak gonoszsága a bűnös világváros jelképe. Jónás a zsidó hallgatót vagy olvasót jeleníti meg, akit meg kell győzni arról, hogy Isten a pogányoknak is üdvösséget adományoz. Isten a természet ura, akinek hatalma van rendkívüli eseményeket előidézni vagy megváltoztatni az emberek magatartását. A műben ezért csodát csodára halmoz a szerző, s ezeket úgy írja le, mintha magától értetődők lennének kezdve a cethal gyomrában töltött napoktól a próféta prédikációjára megtérő pogányokon át az egy nap alatt növő majd elszáradó növényig. A mű irodalmi megformálását tekintve közel áll Rut és Eszter könyvéhez, valamint Jób könyvének keret-elbeszéléséhez.
A könyv teológiai tanításában két ősi hitvallás kapcsolódik össze. Izrael egyik legalapvetőbb tapasztalata az, hogy Jahve irgalma végtelen. A próféták viszont évszázadokon keresztül hirdették Isten feltétlenül bekövetkező ítéletét az Izraelt sanyargató pogány népek felett, ami azt jelentette, hogy ez a végtelen irgalom mégis korlátos, hiszen nem terjed ki Izrael ellenségeire. Jónás könyve a bűnbánat segítségével oldja fel ezt az ellentmondást, mivel a megtérés után Isten nem hajtja végre a kilátásba helyezett ítéletet.
A bibliai szöveg nem árul el semmi közelebbit arról a lényről, mely elnyelte Jónást, pusztán „nagy hal”-nak nevezi. A korakeresztény korban ezért tengeri szörnynek, kígyónak ábrázolták, mint ezen a 4. századi aquileiai (Észak-Itália) mozaikon is látható. A kép azt a pillanatot ragadja meg, amikor Jónás kiszabadul a szörny gyomrából, és partot ér. Az itáliaiak – hajózó nemzet lévén – jól ismerték a tenger élővilágát, ez látható a többi hal realisztikus ábrázolásán is, a Jónást elnyelő szörnyet tudatosan mutatták fantázia-szülte teremtménynek. A korai magyar bibliafordításokban a nagy hal cetként szerepel, ezért a köztudatban az terjedt el (s ezt Babits Mihály verse is erősíti), hogy Jónás egy bálna gyomrába került, miután tengerbe vetették. A cet szó latin közvetítéssel a görög ketoszra megy vissza, mely a görög mitológia számos tengeri szörnyének gyűjtőneve volt.
Jónás a hal gyomrában, egy 9. századi, az athoszi kolostorban megőrzött görög nyelvű kódexben. Máté evangéliumának tanúsága szerint Jézus önmagát Jónáshoz hasonlította: Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében. (Mt 12,40) Vannak kutatók, akik ezt szó szerint értelmezik, és ebből kiindulva határozzák meg Jézus kereszthalálának időpontját. Elméletük szerint mivel Jézus vasárnap támadt fel, három nap és három éjjel csak úgy feküdhetett a sírban, ha nem pénteken, hanem csütörtökön feszítették keresztre. Ez a készület napja volt, mert péntekre esett a húsvét ünnepe, mely ugyanolyan nyugalmi nap volt, mint a rákövetkező szombat. Kr. u. 34-ben valóban péntekre esett a zsidó húsvét, így a „három nap, három éjjel” elmélet hívei ezt az évet tekintik Jézus halála évének.
Jónást, a feltámadt Krisztus előképeként és bűnbánatot hirdető prófétaként gyakran ábrázolta a keresztény művészet a legkülönbözőbb helyeken, festményeken, templomkapukon, szószékeken. Ezt az 1720-ban készült lengyelországi (Duszniki Zdroj, Alsó-Szilézia) szószéket kissé bizarr módon egyenesen cethal formára faragták.