3. hét: Leviták

Leviták könyve

Mózes harmadik könyve (latinul Leviticus, hagyományos rövidítése 3Móz vagy Lev) kizárólag törvényeket és előírásokat tartalmaz, és a Tóra négy forrása közül a papi iratból származik. A törvényszövegek a következő egységekben találhatók meg benne: az áldozatbemutatás törvényei (1-7. fejezet), a papságra vonatkozó rendelkezések (8-10), előírások a papság számára, hogy mit kell kultikusan tisztának és tisztátalannak tartani, és mit kell tennie annak, aki tisztátalanná vált, hogy megtisztuljon (11-15), az engesztelés napjának leírása (16), az úgynevezett Szentség törvénye, mely nevét az újból és újból előforduló kijelentésből kapta: Szentek legyetek, mert én, Jahve, a ti Istenetek, szent vagyok” (17-26), végül az Istennek ajánlott fogadalmi dolgok megváltása.
A leviták Lévinek, Jákob és Lea harmadik fiának leszármazottai. A Kivonulás könyvének tanúsága szerint ők nem voltak vétkesek az aranyborjú imádásában, és segítettek Mózesnek megbüntetni a bűnösöket. Ezért a törzs olyan feladatot kapott, amely eredetileg az Úrnak szentelt elsőszülöttekre hárult. A leviták a szintén Lévitől származó papok segítségére voltak, ők szállították a hordozható szentély darabjait és felszerelési tárgyait a pusztai vándorlás alatt, ők tanították a Törvényt, részt vettek az áldozati szertartásokon, zenéltek és énekeltek, a Templom felépülése után intézték annak ügyeit és őrizték azt. A levita megbízatása apáról fiúra öröklődik. Napjainkban a leviták (akik gyakran jellemző családnevet viselnek: Lévi, Halévy, Levine stb.) már csak két, a zsinagógai szertartáshoz kötődő előjogot birtokolnak (a hagyományőrző zsidó közösségekben): ők mossák meg a pap kezét, mielőtt a pap elmondja az áldást Izraelre, valamint a Tóra olvasásához kiszólított férfiak sorában a második egy levita.
A papok a leviták törzsén belül Áron leszármazottai, ez a tisztség is apáról fiúra öröklődik. A papok feladata az áldozati szertartások elvégzése, a hétágú gyertyatartó, a menóra gondozása, az embert, állatot, épületet, ruhát megtámadó lepra eseteinek vizsgálata stb. A honfoglalás után Lévi törzse nem kapott földbirtokot, a papok és a leviták a nekik fenntartott adományokból éltek. A papok között első a főpap, akinek a Kivonulás könyvében leírtak szerint különleges, ünnepi ruházata van, és egyedül ő léphet be évente egyszer a Szentek szentjébe, hogy ott tömjént égessen. Jézus idejében a zsidók vallási vezetői a papok voltak, de ezt a hatalmat a Templom lerombolása után (Kr. u. 70) elvesztették. Mára egykori szerepükből csak foszlányok maradtak, a papok (héberül kohaniták) ivadékainak (akik gyakran származásukról árulkodó családnevet viselnek: Kohn, Kahn, Cohen, Kagan, Kaganovics stb.) ma is van néhány előjoguk a hagyományokhoz jobban ragaszkodó zsinagógákban: ők mondják a papi áldást, és elsőként lépnek a Tóra olvasásához. A Templom lerombolása óta a zsidó közösségek lelki vezetését a rabbik látják el, ők szervezik a vallásgyakorlatot, ők felügyelik az állatok rituális levágását, prédikálnak stb. A rabbi nem származása, hanem tanulmányai, képzettsége, a zsidó életre vonatkozó előírásokban való jártassága révén kapja a megbízást a közösségtől, és joghatósága általában nem is terjed a közösség határain túl. Egy-egy különleges kisugárzású rabbi („csodarabbi”) híre azonban messze földre eljut, az ő hatásuk térben és időben távolra is elterjedhet.
Törvényszövegeket nemcsak a Leviták könyve tartalmaz, hanem a Kivonulás könyve és Második Törvénykönyv is. Ezek a szövegek beleilleszkednek az elbeszélés menetébe, összefüggésben állnak Mózes személyével és a Sínai kinyilatkoztatással. A zsidó jogrend nem ismeri a polgári törvénykezés elválasztását a vallási törvénykezéstől, ezért lehet a törvények hagyományozása és betartatása a papság feladata. Ugyanakkor a kutatók felfigyeltek arra, hogy a polgári együttélést szabályozó törvények más formában vannak megfogalmazva, mint a vallási törvények. A polgári együttélést szabályozó törvények általános szerkezete a következő: egy feltételes kötőszó vezeti be (ha), majd következik a tényállás, a büntetendő cselekedet vagy mulasztás leírása, amit az enyhítő vagy súlyosbító körülmények részletezése követ. Ezután jön a büntetés vagy az alóla való mentesség, kártérítés megállapítása. Például: „Ha férfiak civakodnak, s az egyik ököllel vagy kővel úgy megüti a másikat, hogy nem hal meg ugyan, de ágynak dől, akkor, ha már felkel és bottal jár, a másik, aki megütötte, maradjon büntetés nélkül, de kárpótolnia kell amazt a munkaveszteségért, és gondoskodnia kell teljes gyógyulásáról.” (2Móz 21, 18-19). Ez a forma általánosan ismert volt az ókori Kelet jogalkotásában, ilyen szerkezetű mondatok állnak Hammurabi (1810-1750) törvényoszlopain is.
A vallási és erkölcsi kérdések területét érintő törvények megfogalmazása más. Egy parancsot vagy tilalmat tartalmaznak, vagy büntetéssel összekapcsolva vagy anélkül, nem részletezik a tényállást, hiányoznak az enyhítő vagy súlyosbító körülmények. Csak a parancsra szorítkoznak, és eltekintenek a részletektől. Például: „Amikor majd aratjátok földetek termését, ne vágjátok le a föld színéig. Ne szedd össze aratás után az ottmaradt kalászokat, ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a te Istened. Senki közületek ne lopja meg, ne vezesse félre és ne csalja meg a népéből valót. Ne esküdjetek hamisan a nevemre, mert azzal megszentségteleníted Istened nevét. Én vagyok az Úr. Ne használd ki és ne zsákmányold ki embertársadat; a munkás bére ne maradjon nálad másnap reggelig. Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr. Ne légy igazságtalan az ítélkezésben. Ne kedvezz a gyengének, és ne engedd, hogy a hatalmas elszédítsen: igazság szerint ítélkezz embertársad fölött. Ne rágalmazd tieidet, és ne törj embertársad vérére. Én vagyok az Úr. Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében. Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr.” (3Móz 19, 9-18) Az ilyen parancsok megfogalmazása tömör, a mondatok ritmikusan formáltak, és az azonos büntetést maga után vonó vétkek gyakran sorozatokká vannak összefűzve. Vannak köztük halálbüntetést kiváltó törvények, átokmondások és tilalmak. A halált érdemlő cselekedetek szakrális vonatkozásúak. Így például, aki gyilkosságot követ el, az élet szerzőjét, Jahvét sérti meg, ezért a gyilkosságot csak az elkövető halálával lehet kiengesztelni, függetlenül a bűnösség fokától. Az átokmondások olyan bűnös emberi cselekedetekre irányulnak, amelyek titkosságuk miatt általában nem mindig kerülnek a normális bíráskodás elé, ezért a lelkiismerethez szólnak, például a titokban felállított bálványszobor, vagy titkos gyilkosság, vesztegetés elfogadása gyilkosságra. A tilalmak esetében Jahve az, aki az izraelitát valamilyen cselekedet elkerülésére vagy megtételére felszólítja. Egyes kutatók úgy látják, hogy a vallási és erkölcsi kérdéseket szabályozó törvények zömükben a zsidók sajátjai, azokat nem vették át más népektől.
A tudósok a Tórában 365 tiltó parancsot számoltak meg, annyit, mint az év napjainak száma, mellettük 248 pozitív parancs (tedd ezt vagy azt) áll. Nemzedékek kutatták már a parancsok okát és értelmét, némelyiknek a magyarázata kézenfekvő, némelyiké felfedhető, de bőven an olyan is köztük, melynek racionális okát nem lehet adni. Jézus feltámadása után az apostolok a jeruzsálemi zsinaton úgy határoztak, hogy a Tórában leírt parancsok, szabályok legtöbbjének betartása nem kötelező a keresztények számára, így pl. a kóser étkezés, a szombati munkatilalom rendelkezései nem kerültek át a kereszténységbe.

Az engesztelés napja (Jom Kippur)

Az engesztelés ünnepét a Leviták könyvének 16. fejezete írja el. Ez a zsidó újév és a sátrak ünnepe közé eső kora őszi nap szigorú böjt, 12-13 éves kortól kezdve ezen a napon napszálltától a következő nap estéig (mintegy 25 óra hosszat) se ételt se semmiféle italt nem vesznek magukhoz a vallásos zsidók. Tilos a test bármiféle kényeztetése is. Izrael államban manapság teljesen megáll az élet erre az időre, az utcák kiürülnek, a repülőtér is bezár. Az emberek általában fehér ruhát viselnek, ami a halotti leplet jelképezi, ezzel emlékeztetik magukat a halálra. A böjt végét a legősibb zsidó hangszer, a kosszarvból készült kürt, a sófár hangja jelzi.

Amikor még állt a templom, a főpap ezen az egyetlen napon léphetett be a szentek szentjébe, hogy ott tömjénáldozatot mutasson be a frigyláda előtt. Az Istennek szánt áldozati állatok közül sorsvetéssel kiválasztottak egy kecskebakot, és azt kivitték a pusztába. Ez volt a „bűnbak”, ami elvitte Izrael bűneit, a Leviták könyve szerint egy Azazel nevű démonhoz. Azazel másutt nem szerepel a Bibliában, csak az ószövetségi apokrifokban. Már a neve is rejtélyes, lehet úgy is értelmezni, hogy Isten erőssége, de úgy is, hogy „aki szemtelen volt az Istennel szemben”. A szertartás egy ősi nomád szokás továbbélése lehetett. A puszta az a sivár hely, ahol Isten életet fakasztó ereje nincs jelen, a nép bűneivel megterhelt bak ide kerül, ez jelképezi azt, hogy az emberek megszabadultak bűneiktől.