A Kivonulás könyve
Mózes második könyve arról kapta nevét, hogy első része az izraeliták Egyiptomból való kivonulását beszéli el. Tartalmában azonban az elbeszélések mellett még előírások és jogi szövegek is találhatók. A könyv neve latinul Exodus, hagyományos rövidítése 2Móz, Kiv vagy Ex.
A régészeti leletek alátámasztják azt, hogy zsidó építőmunkások dolgoztak Egyiptomban, egy agyagtábla felsorolja azokat a népeket, melyeket fogságban tartottak, hogy a fáraó, II. Ramszesz városának építésén dolgozzanak, s ezek közt ott vannak a zsidók is. A város a Nílus deltájában feküdt, és Kr. e. 1250 körül épült. A Kivonulás könyve szerint a zsidók elbocsátását tíz csapás előzte meg. A közelmúlt természeti katasztrófáinak megfigyelése nyomán több elmélet is született arról, hogy mi okozhatta ezeket a csapásokat. Az egyik elmélet szerint a Nílus vize fertőződhetett meg egy baktériummal, mely megölte a halakat, és a vizet vörösre szinezte. A vízből ezért a szárazföldre menekültek a békák, de mert ezek is fertőzöttek voltak, elpusztultak, és továbbadták a fertőzést a szúnyogoknak és a legyeknek. Egy másik elmélet szerint a Földközi tengerben levő Santorini vulkán törhetett ki. Ez a vulkán hasonló méretű volt, mint az Amerika észek-nyugati partján fekvő Mount Helen tűzhányó, mely 1980-ban tört ki, és az égbe lövellt hatalmas hamuoszlopok 150 km-es körzetben sötétségbe borították a világot. Egyes vulkanológusok úgy gondolják, egy ilyen hatalmas vulkánkitörés is okozhatta a Nílus vizében élő algák pusztulását, mely elindíthatta a mérgezéses láncreakciót. A Santorini Kr. e. 1600 körül tört ki (vagyis ez az elmélet időben ütközik azzal az elképzeléssel, hogy a fáraó a kb. 1279-1213-ig uralkodó II. Ramszesz lett volna), és a kitörést biztosan egy hatalmas árhullám, egy cunami követte (a Földközi tenger fenekén található nyomok alapján egy 150-180 méteres hullám, mely óránként 600 kilométeres sebességgel száguldott). Márpedig egy ilyen hatalmas árhullám érkezése előtt nem szokatlan az, hogy a víz először visszafelé, vagyis a tenger felé folyik. Ha ez így történt a Santorini kitörése után is, akkor a Vörös tengerből is visszahúzódhatott a víz, és mintegy két óra hosszat szárazon maradhatott a talaja. Ma a Vörös tenger nem érintkezik a Földközi tengerrel (ezért kellet megépíteni köztük a Szuezi csatornát), de vannak olyan elképzelések, melyek szerint az ókorban ezek még összefolytak.
Más tudósok viszont azt mondják, hogy szó sincs tengeren való átkelésről, a zsidók nem a Vörös tenger kiszáradt fenekén gyalogoltak át, hanem egy mocsáron, egy papírusznádas terüeten, amit a korabeli egyiptomi szövegek nádas tengernek neveznek, a Vörös tenger csak későbbi félreértés, mivel a két szó óegyiptomi neve hasonló volt. A vándorlás útvonalát is sokan megpróbálták rekonstruálni, de a Bibila szövege nem ad ehhez elég támpontot. Maga a kinyilatkoztatás hegye is egyszer Sínai egyszer Hóreb.
Amint látható, minden elméletben van valami tetszetős gondolat, mely tökéletesen harmonizál a Bibliában leírt kivonulás történetével, de egyetlen elmélet sem ad választ az összes kérdésre és kételyre. Az biztos, hogy a zsidók (vagy a zsidók egy csoportja) dolgozott Egyiptomban, ezt a Biblia maga is kétségtelenné teszi, a történetben ugyanis olyan szavak, kifejezések őrződtek meg, amiket a zsidók csak akkor ismerhettek, ha valóban megőrizte őket a nép emlékezete évszázadokkal korábbról. Azt viszont ma már nem lehet pontosan kideríteni, hogy mikor éltek a zsidók Egyiptomban, és milyen körülmények között hagyták el az országot.
Mózes a zsidók legnagyobb prófétája, mert ő az egyetlen, aki szemtől szemben állt Istennel, és Isten nevében cselekedett. A Mózes név eredetéről is számtalan teória létezik, a legvalószínűbb, hogy a szó egyiptomi gyökerű, és ugyanaz –ses tő van benne, mint az egyiptomi fáraók legtöbbjének nevében (pl. Ramses), s ennek jelentése fiú, valakinek a fia (Ramses = Ra isten fia). Ebben semmi különös nincs, mivel Mózest a Biblia szerint a fáraó lánya nevelte fel, így egyiptomi nevet is kaphatott tőle.
Mózest hagyományosan szarvakkal szokták ábrázolni, ahogy Michelangelo (1475-1564) is tette. A Kivonulás könyvében az áll, hogy a Sinai hegyről lejövő Mózes arca sugárzott, ragyogott, annyira, hogy ez megrémítette a zsidókat. Mózes ezért kendőt tett az arca elé, és azt csak akkor vette le, ha Istennel beszélt (2Móz 34, 29-35). A „ragyogás” és a „szarv” szók azonban ugyanazokkal a mássalhangzókkal rendelkeznek a héberben, a szövegben nem rögzített magánhangzóktól függően jelentik az egyiket vagy a másikat. A bibliafordítók összekeverték a két szót, így lett Mózes sugárzó arcából a Vulgatában szarv, a Vulgata szövegéből pedig hagyományos ábrázolás.
A zsidók kora ősszel, az utolsó aratás után ünneplik a sátrak ünnepét. Ez egy ősi betakarítási ünnep, de nemcsak az, hanem a pusztai vándorlásra való emlékezés is. Ilyenkor egy hétig sátorban ének, ott is esznek és ott alszanak (ha az éghajlat ezt megengedi), hogy megemlékezzenek őseik negyven éven át tartó vándorútjáról.
Széder este
A Kivonulás könyvében leírt parancs szerint a zsidók évről évre megünneplik az Egyiptomból való szabadulást. Mivel a zsidó időszámítás szerint a nap este kezdődik, így a peszah ünnepe is a megelőző nap vacsorájával indul. Ezt az estét széder (=rend) estének nevezik, és családi körben ülik meg. A széder estét egy alapos nagytakarítás előzi meg, melynek során a legapróbb morzsákat is össze kell söpörni, hogy semmi kovászos ne maradjon a házban. Az elsőszülött fiúk a szédert megelőző napon böjtölnek, ezzel emlékeznek meg a tizedik csapásról, melytől a bárány vére mentette meg őket. A vacsoraasztalra szimbolikus ételek kerülnek: kovásztalan kenyér (macesz), keserű füvekből való saláta és sült hús (ma már általában nem bárány, hanem inkább csirke), ahogy Mózes könyvében áll. Van a tálon továbbá egy borral és fahéjjal kevert reszelt almából és dióból álló étel, ez a habarcs jelképe, mivel a zsidók Egyiptomban építkezésen dolgoztak. A főtt tojás a zsidók számára a gyász jelképe, a Templom lerombolására emlékeznek vele még ezen az örömünnepen is. A zöldségeket sós vízbe mártva eszik, ez a könnyekre emlékezteti őket, melyeket a rabszolgasorsba taszított őseik hullattak Egyiptomban. Széder este mindenki négy pohár bort iszik, a Mózesnek tett ígéret emlékére: „Én vagyok Jahve, megszabadítlak benneteket attól a kényszermunkától, amellyel az egyiptomiak sanyargatnak, és kiszabadítlak abból a szolgaságból, amelyben fogva tartanak; mégpedig úgy, hogy megverem és keményen megbüntetem őket. Népemmé fogadlak benneteket és Istenetek leszek. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, az Isten szabadítottalak ki titeket az egyiptomiak szolgaságából.” (2Móz 6, 6-7) Az este folyamán a Haggadából, a széder este szertartáskönyvéből felolvassák az Egyiptomból való kivonulás történetét. (Természetesen nemcsak ezekből az étkekből áll a vacsora, ezek csak a hagyományos és jelképes ételek, ezek elfogyasztása után tálalják a vacsorát.) Vannak olyan hagyományos énekek is, melyeket széder estén szokás énekelni, ezek némelyike úgy beleivódott a magyar kultúrába, hogy népdal lett belőle, mint pl. a „Mestereknek mestere, mondd meg, mi az egy” kezdetű sorolóból.
A szövetség sátra
A Kivonulás könyvének 25-27. fejezete Isten parancsát tartalmazza, mely a legapróbb részletekig előírja egy hordozható szentély (sátor, latinul tabernaculum) méreteit, díszítését, felszerelését. A sátor Isten lakóhelye. Amikor Salamon király idejében felépült a templom, a hordozható szentély berendezési tárgyait oda vitték át. A sátorban naponta kétszer mondott imát a pap, miközben tömjént égettek az oltáron.
A szövetség sátrának egyik lehetséges rekonstrukciója. Az udvart bronz oszlopokra erősített lenvászon keretezi. Középen az égőáldozat helye.
A sátor belsejében egy hétágú arany gyertyatartó (menóra), az illatáldozat oltára és a frigyláda (balra) látható.
A frigyládában helyzeték el a két kőtáblát a tízparancsolattal, egy korsónyi mannát és Áron vesszejét. A frigyláda a sátoron belül egy elkülönített helyen állt (a templomban ez lesz majd a szentek szentje), ide a főpap csak évente egyszer léphetett be. A főpap liturgikus öltözékére apró csengőket varrtak, hogy a kívül álló nép hallja, merre mozog. A frigyládáról a babiloni fogság utáni időkből már semmilyen híradás nincs. A második templomban már nem állt ott, így feltételezhető, hogy a néppel együtt Babilonba hurcolták, és ott megsemmisült. Számos legenda kering ennek az ellenkezőjéről, a frigyládát ugyanolyan hevesen keresik már évszázadok óta kalandvágyó emberek, mint a Szent Grálnak nevezett, valószínűleg soha nem létezett serleget.
A sátor berendezési tárgyainak ismertetése után a Kivonulás könyvének 31. fejezetében – közvetlenül a két kőtábla átadása előtt – Isten halálbüntetés terhe mellet tiltja meg a szombati munkavégzést. A zsidó írásmagyarázók sokat vitatkoztak azon, mit is jelent a „munka”, pontosan mit tilos szombaton végezni. Mivel ez a szigorú parancs a szövetség sátrának leírása után áll, a tudós rabbik arra a következtetésre jutottak, hogy azokat a tevékenységeket tilos végezni, melyek a sátor elkészítéséhez voltak szükségesek. Így alakult ki a 39 különféle munka tilalmának hagyománya (ebből 11 tevékenység a kenyérsütéshez kapcsolódik a szántástól a vetésen és aratáson át magáig a sütésig).
Manna
A pusztai vándorlás alatt a zsidók tápláléka a manna volt. Neve a Bibila szerint abból a kifejezésből származik, amellyel a meglepetésüket kifejezték, amikor meglátták: Man hu? Mi ez? A man hu azonban arámi kifejezés, vagyis sokkal későbbi korból szármatik, mint a kivonulás.
A héberrel rokon arab nyelvben egy tamarszkuszfa fajta gyantájának neve man es-sima, ami annyit tesz, mennyei manna. Ezért sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a manna ez a viaszhoz hasonló, a napfénytől elolvadó édes gyanta lehetett.
Tamarix aphylla, egy sivatagi cserje, melyből a pajzstetvek szúrásai nyomán ragadós, édes gyanta szivárog. Ez gyorsan megszilárdul, és sárgásfehér golyócskák formájában hull a földre. A golyókat a gyors bomlás és a beszáradás miatt hajnalban kell összegyűjteni, ahogy a beduinok ma is teszik.
Mások úgy gondolják, hogy a manna egy a sivatagi homokon és a sziklafelszíneken élő zuzmó lehetett, ami az éjszakai harmattól kb egy cm vastagra duzzad, majd a hőségben újra kiszárad.
A mannát azonosítani akaró tudósok egyik elmélete sem magyarázza azt, hogyan lakhatott jól napról napra ennyi ember az édes gyantával vagy a zuzmóval. Ezek ugyan létező, és a beduinok által ma is gyűjtött táplálékok, ám egy olyan hatalmas tömeg ellátására nem elegendőek, mint amekkora az Egyiptomból kivonuló zsidók létszáma lehetett. Akár gyanta, akár zuzmó, akár valami más lehetett a gyanta, természetes úton nem táplálhatta a zsidókat, csak Isten csodatette által. A manna az Eukarisztia előképe. Az Eukarisztiáé, mely földi kalóriákat nem tartalmaz, mégis a legfontosabb táplálékunk lett.